Buzánszky Jenő Újdombóváron született 1925. május 4-én. Pályafutását a Dombóvári Vasutasban kezdte, majd Pécsre került, innen pedig 1947-ben a Dorogi Bányászhoz igazolt. Dorogon kezdetben csapattársak voltak Grosics Gyulával, ám a „Fekete Párducot” nem sokkal később a MATEOSZ csapata igazolta le. Buzánszky Jenő egész karrierje során végig hű maradt a városához: tizenhárom évig, az 1960-as visszavonulásáig, szerepelt az együttesben, ahol 330 fellépésén 25 gólt rúgott.

Buzánszky Jenő címeres mezben (Buzánszky-hagyaték/ Puskás Intézet)

Legnagyobb sikereit azonban a válogatott hozta meg neki. Az Aranycsapatban ő volt az egyedüli, akit nem a fővárosból, hanem vidéki csapatból válogattak be. 1950 és 1956 között negyvenkilencszer ölthette magára a címeres mezt. Az Aranycsapat minden jelentősebb mérkőzésén ott volt a pályán. Tagja volt az 1952–ben olimpiai győztes csapatnak Helsinkiben. Egy évvel később Európa-kupát nyert, majd részese volt az angolok elleni óriási 6–3-as győzelemnek is. 1954–ben, Svájcban világbajnoki ezüstérmet nyert.

Buzánszky Jenő 1954–es világbajnoki ezüstérme (Buzánszky-hagyaték/ Puskás Intézet)

Buzánszky Jenő a válogatott mezében küzd a pályán (Buzánszky-hagyaték/ Puskás Intézet)

Aktív pályafutását követően, 1961–től 1972–ig edzőként dolgozott, majd a futball irányításában is részt vett a Komáromi, a Komárom–Esztergom Megyei, illetve a Magyar Labdarúgó Szövetségben betöltött pozícióin keresztül. 2010 májusa óta az ő nevét viseli a dorogi stadion. Számos kitüntetése mellett, 2011–ben a Nemzet Sportolói közé választották, barátjával és egykori játékostársával, Grosics Gyulával együtt.