ARANY PILLANATOK

2020-03-31

A Puskás Intézet relikviáiból szemezgetünk Puskás Ferenc születésének 93. évfordulóján, így megidézve akadémiánk névadójának kiemelkedő sportsikereit.

Puskás Ferenc, kilencvenhárom éve, 1927. április elsején született Budapesten. A tehetséges fiú futballkarrierje nevelőegyesületében, a Kispesti AC-ben indult, majd ugyanitt, de már más néven futó, Budapesti Honvédban teljesedett ki. Az ország „Öcsijét” ezt követően a világ is megismerte, egyrészt a magyar válogatott sikerei okán, másrészt a Real Madriddal elért kimagasló eredményei miatt. Sorozatunk első részében Puskás Ferenc „elsőségeiből” válogatunk.

A kommunista hatalom a sportéletre is hatást gyakorolt. A magyar csapatok – szovjet mintára – névváltoztatáson estek át. A Kispesti AC–ből Budapesti Honvéd lett. Az akkori sportvezetés a Honvéd csapatát választotta ki a „kirakatcsapat” szerepére. Puskás és Bozsik Cucu mellett, akkor már Grosics Gyula is a kispestiek játékosa volt, majd további válogatott labdarúgók érkeztek a további sikerek érdekében: így érkezett például Kocsis, Budai II, vagy később Czibor Zoltán is a csapathoz. Az eredmények nem is maradtak el: a Honvéd, az ’50-es évek sztárcsapataként, Puskás Ferenc vezérletével összesen ötször nyert bajnokságot; az elsőt az 1949–1950-es idényben. Öcsi bácsi 349 meccsén 358 találatot jegyzett kispesti játékosként.

Puskás Ferenc első válogatott mérkőzésére kapott emlékérme, 1945.

Puskás Ferenc 1945. augusztus 20–án mutatkozott be a magyar labdarúgó–válogatottban. Az Üllői úti pályán 5–2-re győztünk az osztrák csapat ellen, Öcsi pedig már a 12. percben eredményes volt. Puskás Ferenc, a későbbi Aranycsapat csapatkapitányaként, a válogatottban is a maximumot nyújtotta a pályán. Az 1952-es olimpiai győzelmet követően, egy évvel később Európa Kupát nyert, majd a londoni győzelem alkalmával is a társakkal ünnepelhetett. Ő sem tudott segíteni, azon a bizonyos keserves berni döntőn 1954-ben, így „csak” ezüstérmet akasztottak a játékosok nyakába. A magyar válogatottban 85 fellépésén 84-szer talált az ellenfél kapujába, továbbá négyszeres spanyol válogatott, és 1–1-szeres Világ- illetve Európa-válogatott is volt.

Eredeti (piszkos) bakelit hanglemez Puskás Ferenc első Real Madridban lőtt góljának hangfelvételével, 1958-ból (José Maria Munoz ajándéka)

Puskás Ferenc a Honvéd 1956-os BEK-meccsei és az otthonról letiltott dél-amerikai túrája után, a magyar forradalom leverését követően úgy döntött, hogy nem tér haza a kommunista Magyarországra. Harmincegy évesen szerződtette a Real Madrid. 1958. augusztus 21–én rúgta első gólját a fővárosi csapat színeiben. 1958 augusztusában a „királyi gárda” dél–amerikai túrán vett részt. Buenos Airesben a San Lorenzo elleni 3–2-es győzelem alkalmával Öcsi bácsi nemcsak az első gólját szerezte meg a 13. percben, hanem hét perccel később a másodikat is. Ekkor talán még senki sem sejtette, hogy ez a magyar fiú a madridiak egyik legnagyobbja ikonja lesz. A fővárosiaknál összesen 372 mérkőzésen lépett pályára és 324 gólt szerzett; öt bajnoki címet nyert, emellett háromszoros BEK-győztes, egyszeres Spanyol Kupa-győztes, illetve egyszeres világkupa-győztes lett.

Puskás Ferenc kis BEK-serlege, és aranyérme az 1959-1960-as idényből.

Puskás Ferenc nemcsak a futballpályán, hanem a civil életben is aktív életet élt. Nagyon szeretett társaságba járni, szórakozni és az énekléshez is volt tehetsége. A beszámolók szerint hallgatósága többször is bíztatta, hogy kedvenc dalait profi körülmények között, hangstúdióban is előadhatná, de hiába. Aztán 1965-ben végül mégis mikrofon elé állt és hat kedvenc magyar nótáját felénekelte egy maxi hanglemezre, Fekete Pista prímás kíséretében. Talán ebben a kategóriában is Ő volt az első profi futballista, aki karrierje mellett előadóművészként is bemutatkozhatott a nagyközönségnek.

 

További hírek