Arany pillanatok

2020-05-16

A mai napon az 1953–as Európa Kupa–győzelmen túl az FC Barcelona magyar ikonjára, az éppen tizennyolc esztendeje elhunyt Kubala Lászlóra is emlékezünk. A Puskás Intézet relikviái közül most az ő tárgyaiból szemezgetünk.

Kubala László 1927–ben Budapesten született. Nem volt könnyű élete. Magyarország, Csehszlovákia, Spanyolország voltak életének legfőbb állomáshelyei. A 20. század borzalmai, sok más honfitársunk mellett, a Kubala-családot sem kímélték. Legfőbb szenvedélyét, a futballt azonban mindenhol igyekezett gyakorolni. Magyarországon a Ganz–ban, a Ferencvárosban, a Vasasban, Csehszlovákiában a Slovan Bratislavaban, illetve Barcelonán kívül további négy különböző külföldi klubban lépett pályára játékosként. Tizenegy éves korában került a Ganz TE–hez, majd 1945–ben leigazolta a Ferencváros. Itt csupán egy évig maradt, ötven mérkőzésén harminchárom gólig jutott és itt találkozott Kocsis Sándorral is, akivel később a Barcelonában is együtt játszott. Ezt követően a Slovanhoz igazolt, majd két évvel később a Vasasban kötött ki, igaz, itt is mindössze húsz mérkőzés erejéig. A magyarországi kommunista hatalomátvételt követően Kubala László úgy érezte menni kell az országból és 1949-ben egészen Olaszországig szökött. Disszidálásáért az MLSZ elérte a FIFA-nál, hogy két és fél éves eltiltást kapjon.

Kubala Lászó immáron a katalán kezdőcsapat játékosaként

Egy évtizedet töltött el a gránátvörös-kék klubban, amelyben a Kubala név gyakorlatilag egybeforrt a Barcelonával. „Laszi”, ahogy a spanyolok hívták, 329 mérkőzésen 256 gólt szerzett, négyszer nyert bajnokságot, ötször kupát, kétszer szuperkupát és kétszer Vásárvárosok Kupáját. Nagyon szerették Őt, mint játékosként, mint sportemberként, mint emberként egyaránt és ő is nagyon szerette Barcelonát. A katalán sikerekhez további két magyar nevet is meg kell említenünk, akik Kubala közbenjárására kerültek a klubhoz 1958-ban, ők voltak Kocsis Sándor és Czibor Zoltán, az Aranycsapat sztárjai.

Az 1952-es Barcelona-Atletico Madrid összecsapás meccsfüzetének címlapján: Kubala László

Az 1961. szeptember 1-jei Barca-újság, természetesen Kubalával a címlapon, illetve a búcsúmeccsén kapott emlékérme 

Egy csapatban az "ellenségekkel": Kubala, Di Stéfano és Puskás Ferenc

Labdarúgó pályafutását lezárva Kubala edzőként folytatta a munkát. Harmincnégy éves edzői korszaka alatt, több mint kilenc klubcsapatot és két ország válogatottját irányította. Legnagyobb sikerét 1992-ben érte el, amikor a Barcelonában megrendezett olimpián, a spanyol csapat másodedzőjeként nyert aranyérmet. Kubala Lászlót mindenhol szerették és tisztelték. Ám sehol sem lehet olyan kultusza, mint az imádott Barcelonájában. Még megélhette, hogy 1999-ben, a klub 100. születésnapján a pártoló tagok szavazatai alapján őt választották az évszázad legjobb Barcelona-játékosának.

További hírek