Kilencvenegy éves lenne Kocsis Sándor

2020-09-21

1929. szeptember 21-én Budapesten látta meg a napvilágot "Kocka", vagyis Kocsis Sándor, az Aranycsapat legendás hírű csatára. Hagyatékának egy része a Puskás Intézetben található.

Kocsis Sándor alig tizenhárom évesen a Ferencváros ifjúsági csapatában kezdett el focizni. Korán felfigyeltek tehetségére, így négy év múlva, tizenhét évesen már a felnőtt keret tagja lett. A zöld-fehéreknél töltött négy éve alatt nyolcvankilenc mérkőzésen hetven gólt szerzett.

Kocsis Sándor búcsúmeccsének plakátja, 1968. október 23. (Kocsis-hagyaték/ Puskás Intézet)

Kocsis Sándor a címeres mezben sem maradt adós a gólokkal. Az 1948-as debütálásakor Románia ellen egyből duplázni tudott. A válogatottban összesen 68 alkalommal lépett pályára, és 75-ször talált az ellenfél hálójába. Óriási szerepe volt az Aranycsapat menetelésében; Európa-kupát nyert, majd játszott 1953. november 25-én a Wembleyben, ahol az angolok felett 6–3-as diadalt arattunk. „Kocka” főszereplő volt az 1954-es svájci labdarúgó-világbajnokságon is, ahol a számunkra keserű ezüstérem mellett 11 góljával gólkirályi címet szerzett.

Kocsis Sándor emlékérme a Románia-Magyarország (1-5) mérkőzésről (Kocsis-hagyaték/ Puskás Intézet)

Még nem volt ötvenéves, amikor 1979. július 22-én, súlyos betegen és zaklatott lelkiállapotban – mindmáig tisztázatlan körülmények között – lezuhant egy barcelonai kórház negyedik emeletéről.

További hírek