Száz éves lenne a „Tanár úr&#34

2020-11-27

Dr. Lakat Károly válogatott labdarúgó, olimpiai bajnok mesteredző száz éve született.

Száz esztendeje 1920 november 27-én Győrben látta meg a napvilágot Dr. Lakat Károly, aki a Győri AC-ben kezdett el focizni. 1940-től a Szegedi KEAC, majd 1941 és 1943 között a Szegedi AK játékosa lett. Innen szerződött a fővárosba, ahol a Ferencváros játékosaként 228 mérkőzésen lépett pályára. A zöld-fehéreknél töltött kilenc éve alatt bajnokságot (1948–1949) és Magyar Népköztársaság Kupát nyert (1944).

Lakat Károly magyar bajnoki aranyérme, 1948-1949. (Lakat-hagyaték/ Puskás Intézet)

A válogatottban 1945 és 1950 között szerepelt, az öt év alatt azonban csak tizenhárom alkalommal kapott lehetőséget. 1945. augusztus 19-én debütált a nemzeti csapat tagjaként egy osztrákok elleni 2–0-s találkozón. Augusztus 20-án, egy nappal később, Lakat Károly ismét a kezdőcsapat tagja lehetett, a magyar válogatott ismét Ausztriával mérkőzött, az itteni győzelem érdekessége azonban az, hogy az 5–2-es fölényes győzelem vezető gólját az első válogatott meccsét játszó Puskás Ferenc szerezte.

Lakat Károly OTSH-igazolványa (Lakat-hagyaték/ Puskás Intézet)

Lakat Károlynak 1954-től következett az edzői korszaka, amely igazán híressé tette. Gödöllő és a fővárost követően 1956-ban került ismét a Tisza-partra, ahol egy évet irányította a Szegedi Haladás együttesét. Edzőként, klubszinten 625 bajnoki mérkőzésen ült a padon, a Ferencvárossal kétszer nyert bajnokságot (1967,1968), a Vásárvárosok Kupájában döntőt játszott (1967–1968), majd a Tatabányával kétszer nyert Közép-európai Kupát (1972–1973, 1973–1974). Az olimpiai válogatottal Tokióban (1964) és Mexikóvárosban (1968) aranyérmet szerzett.

Baróti Lajos gratuláló távirata Lakat Károlynak az 1964-es olimpia után (Lakat-hagyaték/ Puskás Intézet)

A „Tanár úr" becenevet nem csak polgári foglalkozása (a magyar irodalom és történelem tanára volt) miatt, de magas szintű labdarúgó tudása, alázatos, szorgalmas játéka miatt is kiérdemelte. A pályán kiváló érzékkel helyezkedett, pontos ütemérzékkel szerelt és hihetetlen szívóssággal őrizte ellenfelét.

További hírek