Mestermunka

2021-01-19

Kilencvenkilenc éve született Puskás Ferenc madridi edzője, a Real Madrid legendás alakja, Miguel Munoz.

1922. január 19-én Madridban látta meg a napvilágot a „királyi gárda” emblematikus figurája Miguel Munoz, aki 1943-ban a spanyol harmadosztályban szereplő Logronésben kezdte játékos-pályafutását. Ezután szerepelt a Racing Santanderben, majd a Celta Vigóban. 1948-ban igazolt a Real Madridhoz, ahol tíz évig futballozott. A fővárosiak játékosaként négyszer nyert spanyol bajnokságot, illetve háromszor BEK-et.

Visszavonulása után rögtön munkát kapott a Real Madridnál, már 1959-ben rövid ideig irányíthatta az első gárdát. Ezt követően a tartalékcsapat, a Plus Ultra kispadjára ült le. 1960-ban került vissza az első csapat élére, ezzel pedig kezdetét vette a Real Madrid egyik legsikeresebb korszaka. Miguel Munoz irányításával a „királyi gárda” kétszer nyerte meg a BEK-et, valamint kilenc bajnoki címet ünnepelhetett. Munoz az 1960-as BEK-döntőben a madridi kezdőcsapatba jelölte Puskás Ferencet. A legendás magyar labdarúgót egy évvel korábban az argentin Luis Carniglia kihagyta az együttesből. Puskás Ferenc meghálálta a vezetőedző bizalmát, hiszen az Eintracht Franfurt elleni 7–3-ra megnyert fináléban négy gólt lőtt, s ezzel máig tartó rekordot állított fel a BEK-finálék történetében.

Puskás Ferenc BEK-aranyérme (Puskás-hagyaték/ Puskás Intézet)

 

Miguel Munoz a Real Madrid trénereként 1960-ban elhódította az első ízben kiírt Interkontinentális Kupát az uruguayi Penarol ellen. A gól nélküli döntetlen után a párharc madridi visszavágóján Puskás Ferenc duplázott, s a spanyolok 5–1-re győztek.

Az uruguayi Penarol csapatzászlaja az 1960-as Interkontinentális Kupáról (Puskás-hagyaték/ Puskás Intézet)

A habfehéreket tizennégy évig irányító edző ezenkívül még három spanyol kupát is nyert a csapattal. 1974-ben távozott a Real Madrid kispadjáról, majd dolgozott a Granada, a Las Palmas és Sevilla gárdáinál. Miguel Munoz játékosként hétszer szerepelt a spanyol válogatottban, amelynek 1969-ben átmenetileg szövetségi kapitánya is volt. A „La Furia” vezetését 1982-ben vette át, s a spanyolokkal az 1984-es Európa-bajnokság döntőjéig jutott.

A kiváló spanyol tréner sajnálatos módon súlyos betegség után, 1990. július 16-án, 68 évesen hunyt el Madridban. Miguel Munozt a kedvenc csapatának zászlójában a madridi La Almundena temetőben helyezték végső nyugalomra.

A zsinórban öt BEK-címet szerző Real Madrid tagjainak aláírásukkal ellátott tablóképe (Puskás-hagyaték/ Puskás Intézet)

 

További hírek