Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata értelmében minden év február 25-én a kommunizmus alatt meghalt, bebörtönzött, meggyalázott vagy éppen hazáját elhagyni kényszerült honfitársainkra emlékezünk.
1947. február 25-én hurcolták el Kovács Bélát a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet csapatok, majd fogva tartották nyolc évig. Bár a megfélemlítés már 1945-től fokozatosan jelen volt a mindennapokban, tulajdonképpen innentől datálható a magyarországi kommunista terror „igazi” megindulása. Természetesen a nagy népszerűségnek örvendő sportvilág és annak szerves része, a futball sem maradhatott ki a totális ellenőrzésből. Ennek irányítására pedig megvoltak a már „jól bevált” pártállami módszerek és eszközök, melyek jónéhány ember, illetve család életét megnyomorították.
A magyar labdarúgó–válogatott tehetséges hátvédjének, Szűcs Sándornak az esete jól példázza a kommunista hatalom kegyetlenségét:
A Nemzeti Sport díja Szűcs Sándornak a Svájc-Magyarország válogatott mérkőzés emlékére, 1941. (Szűcs Sándor-hagyaték/ Puskás Intézet)
1945–től Magyarországon a Rákosi–korszak a kezdeti átmeneti időből fokozatosan diktatúrává változott. 1945 és 1950 között a magyar labdarúgás tehetséges labdarúgói közül többen úgy döntöttek, hogy külföldön próbálnak szerencsét. Zsengellér Gyula, vagy éppen a Sárosi-testvérek még legálisan mehettek Olaszországba. Egy idő után azonban a diktatúra nem hagyta ezt szó nélkül és megtiltotta a külföldre szerződést. Kubala László 1949–ben már csak engedély nélkül, egy csempész segítségével tudta elhagyni az országot. Disszidálásáért az MLSZ elérte a FIFA-nál, hogy két és fél éves eltiltást kapjon. A futballcsapatok 1950–es erőszakos átszervezése, a "disszidálástól" való hatalmi félelem életeket emelt fel, vagy tett tönkre pillanatok alatt.
.jpg)
A honvédelmi miniszter tiszteletdíja Szűcs Sándornak, 1945. (Szűcs Sándor-hagyaték/ Puskás Intézet)
Szerencsétlenségére, a Budapesti Dózsa játékosa, Szűcs Sándor sem kerülhette el a sorsát. Szűcs Sándor és Kovács Erzsi énekesnő 1948–ban ismerkedtek meg és szerettek egymásba. Mivel mindkettőjüknek volt házastársa, a vezetés nem nézte jó szemmel az újdonsült pár kapcsolatát. A szerelmesek az egyre fokozódó fenyegetések hatására sem szakítottak egymással. 1950–ben úgy döntöttek, hogy embercsempész segítségével külföldre szöknek titokban. A terv azonban nem sikerült. Az embercsempész, aki az Államvédelmi Hatóság ügynöke volt, 1951. március 6–án lebuktatta a nyugatra igyekvő négyfős társaságot. Szűcs Sándor és Kovács Erzsi büntetőperét gyorsított eljárásban tárgyalta a Budapesti Katonai Törvényszék. A vádlottakon és a bírákon kívül senki sem mehetett be a terembe. Szűcséknek volt ugyan kirendelt védőjük, de egyszer sem beszélhettek vele. Szűcs Sándort 1951. május 26–án halálra ítélték. Puskás Ferenc, Bozsik József és az újpesti csapattárs, Szusza Ferenc hiába keresték fel és kértek kegyelmet Farkas Mihály honvédelmi minisztertől, addigra az ítéletet, 1951. június 4–én, már végrehajtották.
A Kommunista Párt példát statuált Szűcs Sándorral, a koncepciós per elérte a célját: 1951 nyarától egészen az 1956-os forradalomig magyar futballista nem próbálkozott tiltott határátlépéssel.
Az Aranycsapat tagjai közül többen a külföldre távozást választották, hogy szabaduljanak az itthoni diktatúrából. Puskás Ferenc a Honvéd 1956-os BEK-meccsei és az otthonról letiltott dél-amerikai túrája után, a magyar forradalom leverését követően úgy döntött többedmagával – Kocsissal, Cziborral, Grosiccsal –, hogy nem tér haza a kommunista Magyarországra. A Fekete Párduc pár hónappal később végül hazajött, Puskásék azonban hosszú évekig nem léphettek Magyarország területére, tartva az esetleges retorzióktól. Az Aranycsapat csapatkapitánya is először csak 1981-ben lépte/ léphette át a magyar határt.
