A Real Madrid és a magyarok

2021-03-05

Ma ünnepli fennállásának 119. évfordulóját Puskás Ferenc korábbi csapata, a 13-szoros BEK/BL-győztes Real Madrid.

A spanyol óriás elődjét, a Football Sky Club nevű egyesületet 1897-ben a Institución Libre de Enseñanza madridi egyetem tanárai és diákjai alapították. A klub 1900-ban két részre szakadt: megalakult a New Foot-Ball de Madrid és a Club Español de Madrid. Utóbbiból jött létre aztán a Madrid FC nevű egyesületet 1902. március 6-án. A csapatnak a Real, vagyis a királyi jelzőt 1920-ban XIII. Alfonz spanyol király adományozta, így lett a gárda hivatalos neve Real Madrid CF.

A „királyi gárda” kivételes történelmét honfitársaink is gazdagították. 1932-ben a Real Madrid első spanyol bajnoki címét magyar vezetőedzővel, Hertzka Lipóttal nyerte. A klub első magyar játékosa Alberti Gyula volt. A hálóőr 1935 februárjában igazolt a spanyol fővárosba a debreceni Bocskai FC-től, s így ő lett az első idegenlégiós kapus a habfehérek történetében. Fél évvel később csatlakozott hozzá Buzássy Ferenc a miskolci Attila FC-ből, illetve Soroksárról Kelemen Vilmos. Mindketten Hertzka Lipót közvetítésével kerültek a madridi csapathoz.

A Real Madrid három magyar játékosa. A Penalty című madridi spanyol képeslap címoldala (Buzássy-hagyaték/Puskás Intézet)

Buzássy Ferencről sokáig tévesen azt hitték, hogy nem játszott a Real Madrid első csapatában, de 1935 szeptemberében a Zaragoza ellen 1–0-ra megnyert bajnokin biztosan pályára lépett. „Buzássy nagyon jó benyomást keltett. Kitűnően kisportolt atléta, de úgy látszik inkább védő, mint támadó fedezetjátékos. Az első félidő végén Buzássy az ellenfél centere és centerhalfja hasbarúgta, hogy elájult és úgy kellett fellocsolni, éterrel magához téríteni. Ezért a II. félidőben szélsőhalfot játszott. Amikor a II. félidőben szélsőfedezetnek ment a sérülése után, ott még jobbat mutatott, mint középen” – idézi a madridi Diário sajtóorgánumot a Nemzeti Sport 1935. szeptember 17-én.

 

A Nemzeti Sport 1935. szeptember 17-i száma

Az 1950–1951-es szezonban Nemes György ölthette magára a fehér mezt. Real Madridban tétmérkőzésen pályára lépő ötödik magyar játékos Puskás Ferenc volt. A legendás magyar támadó 1958 és 1966 között szolgálta a királyiakat.

Puskás Ferenc hatvan éve nyert kicsinyített spanyol bajnoki serlege (Puskás Intézet)

Puskás a Real Madrid játékosaként ötször spanyol bajnokságot, egyszer spanyol kupát, háromszor BEK-et, illetve egyszer Interkontinentális Kupát nyert. Az Aranycsapat kiválósága számos rekordot tart a „királyi gárda” klubtörténelmében. Puskás a klub valaha volt legidősebb pályára lépő játékosa, valamint legidősebb gólszerzője (38 évesen és 233 naposan). Alberto Di Stéfanóval karöltve 7-7 gólig jutottak a BEK-finálékban. Sőt Puskás 1960-as BEK-döntőben szerzett mesternégyese máig megdöntetlen világrekord.

Puskás Ferenc Real Madrid meze (Puskás Intézet)

A ma 119 éves Real Madrid a világ egyik legsikeresebb és legnépszerűbb együttese. A spanyol sztáralakulat fennállása óta 13-szor hódította el a BEK/BL-serleget (ezzel rekorder a legrangosabb európai kupasorozatban), 34-szer ünnepelhetett bajnoki címet (ezzel rekorder Spanyolországban), 19 alkalommal nyert spanyol kupát, 11-szer volt spanyol szuperkupa-győztes, 2-szer emelhette magasba az UEFA-Kupát, illetve 4-szer klubvilágbajnokságot, szintén 4-szer európai Szuperkupát, valamint 3-szor Interkontinentális Kupát nyert.

További hírek