„Laszi” visszatért

2017-11-03

 Kilencven éves lenne minden idők egyik legnagyszerűbb magyar labdarúgója, a XX. század legjobb Barca-futballistájának választott Kubala László, akinek tiszteletére pénteken ünnepi megemlékezést és kiállítást tartottak a Groupama Arénában.

Katalóniában kevés futballistát – talán csak Lionel Messit – imádnak úgy, mint az FC Barcelona utánozhatatlan „Lasziját”, Kubala Lászlót, aki olyan népszerűségre tett szert Gaudí és Miró városában, hogy a gránátvörös-kék klub kénytelen volt felhúzni egy új, több mint százezres befogadóképességű stadiont, az azóta legendássá vált Camp Nout, hogy minél többen figyelhessék a helyszínen a magyar géniusz szenzációs megmozdulásait.

A kommunista éra alatt hazánkban talán még Puskás Ferencnél is jobban „agyonhallgatott” sztár 17 évesen mutatkozott be az élvonalban, 18 évesen már a legnépszerűbb magyar együttes, a Ferencváros legnagyobb sztárjának számított, s bekerült a magyar válogatott keretébe is. A pályafutása alatt három nemzeti tizenegyben (csehszlovák, magyar, spanyol) is megforduló csodafutballista 1948-ban döntött úgy, hogy nem kér a kommunizmusból. Nemzetközi eltiltásának lejárta után, 1950-ben szerződött a Barcelonához, ahol egy, a magyar labdarúgók közül csak Puskás Ferencéhez mérhető pályafutás vette kezdetét. Ennek során négy bajnoki címet és öt kupagyőzelmet szerzett a klubbal, 1952-ben ő lett az „ötkupás” Barcelona legjobbja, 1961-ben BEK-döntőt játszott a katalánok színeiben. Olyan játékosok előtt lett a klub XX. századi történelmének legjobb játékosa, mint Johann Cruyff és Diego Maradona.

Kubala László barátjához, Puskás Ferenchez hasonlóan ahol csak tudta segítette honfitársait. Ő tette lehetővé, hogy a történelem egyik legnagyszerűbb támadóötöse, a Kubala, Evaristo, Kocsis, Suárez, Czibor kvintett két magyar tagja 1956 után magára húzhassa a gránátvörös-kék mezt. „Laszi” a spanyol válogatott leghosszabb ideig, 11 évig szolgáló szövetségi kapitányaként, illetve az 1992-ben Barcelonában olimpiai bajnokságot nyerő hispán csapat trénereként mint edző is a legjobbak közt volt említhető.

A 2002 májusában elhunyt futballóriás június 17-én lett volna 90 éves, az évforduló apropóján tartottak megemlékezést egykori imádott magyar klubja, a Ferencváros arénájában. A rendezvényen részt vett a legenda két fia, László és Carlos. Utóbbi mellett az ikonikus játékost Kubatov Gábor, az FTC elnöke, dr. Kovács Barnabás, Magyarország barcelonai főkonzulátusának vezetője, Josep Fusté az FC Barcelona elnöki főtanácsadója, a katalán klub múzeumának igazgatója, Jordi Penas, Tabak Csaba a Fradi Múzeum igazgatója, valamint Kocsis Tibor, a Magyarok a Barcáért című film rendezője méltatta, aki részleteket mutatott be Kubala Lászlóról készülő új dokumentumfilmjéből.

A Puskás Intézet a birtokában lévő Kubala-relikviákból álló kiállítással képviseltette magár, s a meghívottak megtekinthették a Barcelona 1952-ben elnyert öt trófeáját is. Ahogy köszöntőjében Kubatov Gábor fogalmazott: „Kubala visszatért.”
 

További hírek