Kubaláék ismét katalán földön

2018-11-13

A Puskás Intézet jóvoltából az Aranycsapat-vándorkiállítás – kiegészülve a Kubala-, Kocsis- és Czibor-hagyaték tárgyaival – ezúttal Barcelonában, a Katalán Testnevelési Egyetemen (INEFC) nyílt meg.

„A Barçának és a katalán sportnak abban a szerencsében volt része, hogy sorai között játszottak a legendás Aranycsapat játékosai: Kubala László, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán. Ők voltak az ’50-es évek legendás játékosai az FC Barcelonájának és kulcsszerepet játszottak a Barca táborának növekedésében. Megtiszteltetés az INEFC és a katalán kormány számára, hogy ebben az intézményben adhat otthont a kiállításnak.” – kezdte beszédét Gerard M. Figueras, a katalán autonóm kormány sportért felelős főtitkára.

A mintegy 180 résztvevő előtt rövid filmkockákon felelevenedtek az „Évszázad mérkőzésének” góljai, valamint Kocsis-gólok és az Aranycsapat néhány találata.

„A sportok közül semmi sem tud olyan hatást kiváltani Magyarországon, mint a labdarúgás. Nekünk magyaroknak a génünkben van a labdarúgás szeretete és ez jelentős mértékben ennek a négy embernek Kocsisnak, Kubalának, Czibornak és Puskásnak köszönhető. Azt a szeretetet amit a magyar emberek éreznek a labdarúgás iránt, azt jelentős mértékben fokozta az, amikor e négy zseni a pályán volt. Ők igazi győztes-típusú játékosok voltak, tudták, hogyan kell nyerni, tudták, hogyan kell kihozni a tehetségükből a maximumot” – folytatta a méltatást Menczer Tamás, tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár.

Kubala László 1950 júniusától egy évtizedet töltött el a gránátvörös-kék klubban, amelyben a Kubala név gyakorlatilag egybeforrt a Barcelonával. Ami a Real Madridnak Puskás, az a Barcelonának Kubala. „Laszi”, ahogy a spanyolok hívták, 329 mérkőzésen 256 gólt szerzett, négyszer nyert bajnokságot, ötször kupát, kétszer szuperkupát és kétszer Vásárvárosok Kupáját. Nagyon szerették Őt, mint játékosként, mint sportemberként, mint emberként egyaránt és ő is nagyon szerette Barcelonát.

 

Szöllősi György, a magyar futball és a Puskás-ügyek nagykövete, Kubala és Puskás ifjúkoráról mesélt: „1927-ben, Budapesten, a 8. kerületben, egymástól néhány saroknyira kezdődött el a futballtörténet két óriásának élete. Kubala és Puskás tizennégy évesen már együtt játszottak Budapesten a kölyökválogatottban.” A köztük lévő barátság azonban később, már a spanyolországi időszakban is megmaradt: „Puskásnak a Real Madrid szerződése előtt, Kubala adott segítséget az újrakezdéshez. Később Puskás, természetesen örömmel vett részt, Kubala búcsúztatásán.”
1961. augusztus 30-án került sor Kubala László búcsúmérkőzésére a Barcelona színeiben. Ekkor azonban nem csak Kubalán, de a rivális királyi gárda két sztárján, Puskás Ferencen és Di Stéfanón is gránátvörös-kék színű mez feszült. Kubala ugyanis engedélyt kapott a klubjától, hogy szabadon válassza meg azokat a játékosokat, akiket a csapatában szeretne tudni az utolsó mérkőzésén. Így fordulhatott elő az a „csoda”, hogy a Stade Reims ellen lejátszott mérkőzésen a következőképpen nézett ki a Barcelona támadósora: Kubala, Di Stéfano, Puskás. A 4-3-as katalán győzelemmel végződött mérkőzésen Di Stéfano két gólt szerzett, az egyiket Puskás, a másikat Kubala gólpasszából. A nagy eseményre a Real Madrid egy díszes ezüsttálcát küldött Kubalának, amit Puskás Ferenc nyújthatott át barátjának.

Hivatalos megnyitójában Balogh Balázs, a Puskás Intézet igazgatója hangsúlyozta, hogy közeleg a november 25-ei dátum, mely a 6–3-as évfordulón túl a Magyar Labdarúgás Napja is. „Ebben az esztendőben számos kiállítást rendeztünk, előtérbe helyezve az évszázad mérkőzését. Ennek apropóján érkeztünk Barcelonába is, hogy bemutassuk Önöknek az Aranycsapatot, amelynek legnagyobb sikere a Bernben szerzett világbajnoki ezüstérem volt. Sajnos az 1956-os forradalmat követően új hazát kerestek maguknak többen is, így került Barcelonába Kubala László után Czibor Zoltán és Kocsis Sándor is. Itt is bizonyítottak, csakúgy mint Akadémiánk névadója, Puskás Ferenc Madridban.”

 

„A hajdani magyar kiválóságok a helyi közösség emlékezetében mind a mai napig ott élnek. Mindannyian fontos szerepet játszottak a magyar sportkultúra megőrzésében. A Magyar Főkonzulátus és a Katalán Testnevelési Egyetem (INEFC) korábban is jó kapcsolatot ápolt egymással és ez folytatódik a közeljövőben is.” – zárta az ünnepi beszédek sorát Kovács Barnabás, barcelonai magyar főkonzul.
A fent említett tálon kívül persze megannyi érdekességet is hozott a Puskás Intézet a kiállításra: látható például Kubala László többféle igazolványa, menekült útlevele, érmei, emléktárgyai, illetve Kocsis Sándor 100. magyar-osztrák mérkőzésre kapott ezüstérme, spanyol fa díszdoboza, vagy éppen Czibor Zoltán barcelonai igazolványa is.

 

A kiállítás december 15-ig látogatható a Katalán Testnevelési Egyetem épületében.

 

További hírek