Kilencvenhárom éve született Grosics Gyula

2019-02-03

1926. február 4-én Dorogon született az Aranycsapat legendás kapusa, a „Fekete Párduc”. Hagyatéka a Puskás Intézetben található.

Grosics Gyula tizenhárom évesen kezdett el focizni a Dorogi AC csapatában. Kezdetben, a gyorsasága miatt a mezőnyben jobbszélsőt játszott, vagy a kapuban kapott helyet. Később így emlékezett, hogyan maradt mégis kapusposzton: „Mindig oda választottak. Pedig nem szerettem védeni. Már azokban az években is irtóztam a kaputól. Szívesebben játszottam volna kint a mezőnyben.”
Egy idő után aztán, ahogy jöttek az eredmények, a sikerek, megváltozott a véleménye erről, és szívesen maradt a gólvonal közelében. A felnőtt csapatban való debütálására már egy év múlva, 1940-ben sor került. Miután a dorogiak a háború miatti állandó harckészültség következtében az egyik soron következő idegenbeli bajnoki mérkőzésükre egyik kapusukat sem tudták nevezni, így az alig tizenöt éves Grosics került a kapuba. Jól sikerült a „beugrás”, a csapat győzelemmel tért haza.

Munkában a "Fekete Párduc" (Grosics-hagyaték/ Puskás Intézet)

Három világbajnokságon (1954, 1958, 1962) szerepelt a kifutásairól is híres kapuvédő, aki elsőként védett fekete szerelésben, így kapta a „Fekete Párduc” becenevet. A vb-döntőt követően, „rendszerellenesként” hazaárulással vádolták meg és börtönnel fenyegették. Ennek következtében Budapestről száműzve a Tatabánya kapujában folytathatta, ahol 1963-ig játszott. 1964-ben abbahagyta a labdarúgást, mert nem engedték, hogy a Ferencvároshoz igazoljon. Nyolcvankettedik születésnapját követően a Ferencvárosi Torna Club igazolt játékosaként a Ferencváros–Sheffield United meccs előtt a kezdőcsapatban tapsolhatott neki az Albert Stadion telt házas közönsége.
1963-tól játékos-edzőként tevékenykedett Tatabányán. 1964-től edzőként dolgozott Salgótarjánban, majd a KSI-nél, később pedig Kuvaitban. Grosics Gyulát a MOB 1995-ben olimpiai érdemrenddel tüntette ki, 2011-ben pedig Buzánszky Jenővel együtt vette át a Nemzet Sportolója kitüntetést.

Grosics Gyula a visszavonulását követően is aktív maradt (Grosics-hagyaték/ Puskás Intézet)

Grosics Gyula mind a sportban, mind a magánéletben mindvégig visszafogott, ugyanakkor határozott, a hazáját végtelenségig szerető, becsületes tudott maradni, aki nemcsak hitt az emberi értékek tiszteletében, hanem eszerint is próbált élni. Az alábbi idézete hűen tükrözi, emberi és sportolói hozzáállását a mindennapokhoz, illetve hogy milyen is volt ő maga:
„A játékosok még véletlenül se higgyék azt, hogy ők tisztelik meg a közönséget, hanem éppen fordítva. A játékos érezze magát megtisztelve, hogy egy nemzet színeit képviselheti a nagyvilágban. Ez egy íratlan törvénye a közösség képviseletének, és ez nemcsak a sportra, hanem a világon minden másra igaz.”
 

További hírek