Aranypillanatok Erdélyből

2019-07-24

A Puskás Intézet által szervezett előadások is színesítik az idén harminc éves Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor programjait, Tusnádfürdőn.

Ma délután az Aranycsapat 101-szeres magyar válogatott, Bozsik József fiával, Bozsik Péterrel való beszélgetéssel kezdődött meg a Puskás Intézet Aranypillanatokra keresztelt programsorozata.
2002-ben a Zalaegerszeggel magyar bajnokságot nyerő, és a Manchester Unitedet legyőző szakemberrel a Puskás Intézet vezetője, Balogh Balázs beszélgetett. Az egyórás diskurzus Bozsik Péter csodálattal mesélt édesapjáról és csapattársairól, akiknek a labda jelentette az életet. Bozsik József sosem emelt ki igazán egy sikert az Aranycsapat eredményeiből, neki csupán az számított, hogy futballozhatott. Fia sajnálatát fejezte ki, hogy édesapja korai halála miatt elmaradtak az igazán „nagy beszélgetések”.

A korábbi magyar szövetségi kapitány mesélt arról is, hogy „Cucu” sokáig gondolkozott az emigrációról, de mivel féltette családját ezért a maradás mellett döntött. A Komáromban dolgozó tréner szót ejtett arról is, hogy Bozsik-gyerekként mindig példásán kellett viselkednie.

A legnagyobb sikerének azt tartja, hogy az esélytelen Zalaegerszeggel megnyerte a magyar bajnokságot, s így indulhattak a nemzetközi kupában. A Bajnokok Ligája-selejtezőben a David Beckhammel és Ruud van Nistelrooy-jal felálló Manchester Unitedet verték meg 1–0-ra. Bozsik Péter a régi Puskás Ferenc Stadionban rendezett találkozó előtt három százalék esélyt adott a Zete győzelmére, s szerinte a legjobbkor szerezték meg a vezetést. Az 57 esztendős szakvezető már többször visszanézte a mérkőzés összefoglalóját, s szerinte, ha a 60. percben lövik a vezető gólt, akkor a „vörös ördögök” biztosan fordítanak. Az angol csapat teljesen más dimenziót képviselt, ezért is volt óriási bravúr az 1–0-s győzelem. A győztes találatot szerző Koplárovics Béla tehetséges labdarúgó volt, ám az United elleni fontos pillanat rányomta a bélyegét a későbbi pályafutására – mondta el egykori mestere.

Az edzői karrierje legnagyobb megtiszteltetésnek tartja, hogy felkérték a válogatott irányítására, de nagyon fájó pont számára a Málta elleni összecsapás. Az idegenben elszenvedett verességgel Fortuna kiegyenlítette a „számlát”az ő életében. Bozsik Péter szerint rosszkor vette át a nemzeti csapat felkészítését, s bár nagyon szégyelli a máltai kudarcot, de akkoriban nehéz időket élt át hazánk labdarúgása.

Holnap az érdeklődők 15 órakor az Infotér Színpadán Mocsai Lajossal, a Testnevelési Egyetem rektorával találkozhatnak, majd 16 órakor a Balmazújvárost és az MTK-t az NB I-be vezető Feczkó Tamás lesz a beszélgetőpartner.
 

A kiállítás kizárólagos támogatója a Szerencsejáték Zrt. volt.

 

 

További hírek