A Puskás Akadémia ismét a Szabadegyetemen

2019-07-24

A Puskás Intézet Aranycsapat-vándorkiállítása ezúttal az erdélyi Tusnádfürdőn, a 30. Bálványosi Szabadegyetem keretein belül nyitotta meg kapuit, immáron második alkalommal.

A kiállítást Bozsik Péter, volt szövetségi kapitány, Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere és Balogh Balázs, a Puskás Intézet igazgatója nyitotta meg. „Ez a csapat, ennek a históriája és eredményei a magyar kultúra része. Amikor róluk beszélünk és velük foglalkozunk és egy ilyen kiállítást elhozunk ide, akkor talán a magyarságérzést is tudjuk fokozni. Hiszen mindig jó egy eredményről beszélni, egy olyan csapatról, sportolókról vagy egyénekről beszélni akik az egész magyarságnak örömet szereztek” – mondta Bozsik Péter, a korábbi Aranycsapat-tag, Bozsik József fia.

Tusnádfürdő polgármestere megnyitó beszédében hangsúlyozta: „Őseinket tiszteljük és mi is átadjuk azt a magyar tiszteletet, becsületet a következő nemzedéknek. Ha körbenézünk, ezek a játékosok hősök voltak, akik nagyon sokat tettek a magyarságért, a nemzetért.” Továbbá megemlékezett a holnap egy éve elhunyt kiváló sportriporterről, az „Aranycsapat tizenkettedik játékosáról”, Szepesi Györgyről is: „Szepesi Gyuri bácsi szellemisége, tudása, közvetíteni tudása akkor is a helyén volt, amikor az Aranycsapat 1954-ben kikapott. Ugyanakkor mégis felemelő érzés volt a világbajnokságon második helyen lenni, vagy éppen megnyerni az olimpiát. Ezek a kimagasló eredmények tartották egyben azt a magyar népet, amely a világon többfelé van szakadva.”

A tárlat – a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is – a tusnádfürdői Városháza házasságkötő termében kapott helyet, ahol tizenkét vitrinben került bemutatásra az Aranycsapat tagjainak relikvia-gyűjteménye, főszerepben a számunkra oly keserű hatvanöt évvel ezelőtti 1954-es labdarúgó világbajnokság emléktárgyaival. A kiállítás kizárólagos támogatója a Szerencsejáték ZRT. volt.

1954-ben a magyarok toronymagas esélyesként érkeztek a svájci világbajnokságra, ahol a csoportmeccsek során Dél-Koreát 9-0-ra, a Német Szövetségi Köztársaságot 8-3-ra győzte le az akkor már négy és fél éve veretlen Aranycsapat. A németek ellen azonban Puskás megsérült, és nem tudott játszani a Brazília (4-2) és Uruguay (4-2) elleni negyed- és elődöntőn az előző, 1950-es világbajnokság két döntőse elleni két ragyogó magyar diadal alkalmával. A döntőre azonban visszatért, hamar gólt is lőtt, ám hiába vezettünk 2-0-ra nyolc perc elteltével, s Puskás 3-2-es német vezetésnél hiába lőtt szabályos egyenlítő gólt a meccs végén, a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot, és az NSZK lett a világbajnok. Az a csapat, amelyet két héttel korábban 8–3-ra legyőzött a magyar együttes… Magyarországon hihetetlen elkeseredés, Nyugat-Németországban történelmi eufória követte a „Berni csodaként” elhíresült eredményt.

Az Aranycsapat–kiállítás július 28-ig tekinthető meg a tusnádfürdői Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében, minden nap 10–20 óra között.

A kiállítás kizárólagos támogatója a Szerencsejáték Zrt. volt.

 

 

További hírek