„Lacika” új szerepkörben

2019-07-27

Az új feladatairól is beszélt az idén nyáron visszavonult kiválóság, Nagy László.

A Puskás Intézet által szervezett Arany Pillanatok elnevezésű programsorozat vendége Nagy László volt, aki idén hagyta abba a játékot, s a nyártól a Magyar Kézilabda Szövetség alelnökeként, és a Veszprém sportigazgatójaként dolgozik. Balogh Balázzsal, a Puskás Intézet igazgatójával felidézték a pályafutása fontosabb állomásait. Beszélt a jövőbeli terveiről, s azt is megtudhatta a teltházas publikum, hogy zavarja-e, hogy ő mindenki „Lacikája”. Utóbbi kérdésre azt válaszolta: „Ez már valószínűleg így marad, de nem zavar, mert ez is bizonyítja, szeretnek a szurkolók.”

Nagy László azt is elárulta, hogy a Barcelonával szinte mindent megnyert, de nagyon hiányzik neki egy a magyar válogatottal elért érem, és a Veszprémmel egy BL-győzelem. A klubsikerre kétszer is nagy lehetőség nyílott. Különösen a Kielce ellen elvesztett finálét sajnálja. Szerette volna pályafutását Bajnokok Ligája-győzelemmel zárni, de nem cserélte volna el a magyar bajnoki címért.

Alelnökként már tevékeny részese volt annak, hogy Gulyás István lett a magyar férfi válogatott új szövetségi kapitánya. Szeretné, ha a válogatottunk minél hamarabb felzárkózna a világ élmezőnyéhez.

Nagy László nem tölti tétlenül a nyarat, és Spanyolországban végzi az edzői kurzust, amelyet majd hasznosítani kíván a jövőben. Idén nyáron már tizenegyedik alkalommal tartotta meg a Nagy László Kézilabda Tábort, amely olyan nagy érdeklődésre tart számot, hogy nem tud mindenkit fogadni. A kérdésre válaszolva elmondta, még nem hiányzik neki a kézilabda, de azért hetente háromszor mozogni szokott.

A teltházas közönség nagy szeretettel vette körül „Lacikát”, a beszélgetés után még egy órával is fényképezkedtek vele és autogramot kértek tőle a rajongók.

Nagy László megígérte, ha hívják, jövőre is szívesen eljön Tusnádfürdőre.

A kiállítás kizárólagos támogatója a Szerencsejáték Zrt. volt.

További hírek