Bozsikék a Puskás Arénában

2019-11-11

Régi-új helyszínen mutatkozhatott meg Bozsik József 1950-es évekbeli 5-ös számú válogatott meze, hiszen a Puskás Intézet jóvoltából a régi Népstadion után, immáron a most felépült új Puskás Arénában került kiállításra.

A Magyar Labdarúgó Szövetség és az egyik legnagyobb sportszergyártó cég közös sajtótájékoztatón mutatta be a magyar labdarúgó–válogatott 2020–2021-es mezét. 2019.11.11-én, stílszerűen 11.11-kor vette kezdetét az új mez hivatalos bemutatása a gyönyörű Puskás Arénában. A magyar labdarúgás dicső múltját Détári Lajos, Csongrádi Ferenc, Várady Béla, Bálint László, Bozsik József „képviselték”, akiknek korábbi válogatott dresszét is meg lehetett csodálni egy rögtönzött mini-kiállításon.

Bozsik József 5-ös számú meze

„Nagyon komoly hatással van rám a stadion, tele van energiával. Felemelő és büszke érzés olyan nagy elődök és sikerek után itt lenni, remélem mi is hasonlókat érhetünk el a jövőben” – mondta Dzsudzsák Balázs, a stadionavató mérkőzés kapcsán.

Szoboszlai Dominik így fogalmazott: „Egyelőre az első meccsre kell figyelnünk, persze mindenki fejében benne van, hogy a Wales meccsre is koncentrálnunk kell. Remélem, hogy Uruguay ellen 68 ezer ember előtt meg tudjuk mutatni, hogy mire vagyunk képesek. A megnyitónak olyannak kell lenni, ahogyan álmodunk róla!”

A november 15-ei stadionavató egyben Gera Zoltán búcsúmérkőzése is lesz, de mint megtudtuk Marco Rossitól: „Neki ajánljuk majd ezt a mérkőzést, de játszani közös megegyezéssel nem fog.” Az előttünk álló két összecsapásról ezt mondta: „Két olyan mérkőzés vár ránk, melyeket külön-­külön is fontosnak tartunk. Wales ellen úgy kell játszanunk, mintha döntőt vívnánk.Uruguay válogatottja 5. a világranglistán, minden poszton kiváló játékosokkal. A stadionavató fontos esemény lesz nemcsak Magyarországnak, hanem a magyar labdarúgásnak egyaránt."

További hírek