Az NB I „örökös” gólkirálya

2024-08-01

Tizennyolc éve hunyt el Szusza Ferenc (balra), a labdarúgó NB I-ben a legtöbb gólt szerző játékos.

Szusza Ferenc 1923. december 1-jén Újpesten született. A kiváló támadó 1940-ben került az Újpesthez és az egész karrierje során ott játszott. Első NB I-es mérkőzését a 18. születésnapja előtt, 1941. augusztus 24-én játszotta. A fiatal Szusza rögtön góllal nyitott, ő szerezte az újpestiek második találatát az Elektromos FC ellen 5–4-re megnyert bajnokin. A lila-fehérek ikonja elképesztő iramban termelte a gólokat a magyar bajnokságban, legeredményesebb szezonjában, az 1945–1946-os szezonban 45 találatot ért el. Azonban a 66 gólos Deák „Bamba” Ferenc és az 51 gólos újpesti csapattárs, Zsengellér Gyula mögött ez is „csak” a harmadik helyre volt elég a góllövőlistán. Szusza Ferenc sosem lett az NB I gólkirálya, mégis 393 találat fűződik a nevéhez, s ezzel mindmáig a magyar élvonal legtöbb gólt szerző játékosa.

Érdekes felvétel, Szusza Ferenc (mellette balra Puskás Ferenc) a Ferencváros „kölcsönjátékosaként” a mexikói túrán, a reptéren, 1947. (Fotó: Puskás Intézet/Puskás-hagyaték)

Szusza 1940-től 1961-ig játszott Újpesten. Ez alatt 12 bajnoki érmet gyűjtött a lila-fehér klubbal, a legfényesebbet, az aranyat négyszer érdemelte ki. 1945 tavaszán, az 1945–1946-os idényben és az 1946–1947-es szezonban örülhetett bajnoki címnek, majd pályafutása alkonyán, az 1959–1960-as szezonban ünnepelhetett bajnoki elsőséget. Utóbbi sikerhez már 37 évesen 22 NB I-es mérkőzésen 15 góllal járult hozzá. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után ő is részt vett a Budapesti Honvéd dél-amerikai túráján, ezért 1957 júniusáig eltiltották, de aztán májusban amnesztiát kapott.

A magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapata az 1952. május 18-i NDK ellen 5–0-ra megnyert barátságos mérkőzésen, a második gólt Szusza szerezte. Balról jobbra: Börzsei János, Lantos Mihály, Buzánszky Jenő, Szusza Ferenc, Hidegkuti Nándor, Zakariás József, Grosics Gyula, Bozsik József, Sándor Károly, Czibor Zoltán, Puskás Ferenc. (Fotó: Puskás Intézet/Puskás-hagyaték)

A „Mágus” (ahogyan később Spanyolországban becézték a szurkolók) a magyar labdarúgó-válogatottban 1942. június 14-én a Horvátország elleni barátságos mérkőzésen varázsolt először. Az 1–1-re végződő budapesti találkozón ő szerezte a magyar csapat gólját. Szusza 1956-ban játszott utoljára a válogatottban, de mégis csak 24 mérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 18 alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóját. Az újpesti ikon 1947-ben Balkán-kupát nyert a nemzeti együttessel, illetve az 1948–1953-as Európa-kupában 5 meccsen 3 góllal vette ki a részét a magyar diadalból. Ennek ellenére az Aranycsapat sikereiből kimaradt, sem az 1952-es olimpiai bajnok keretbe, sem az 1954-es világbajnoki ezüstérmes csapatba nem hívta meg Sebes Gusztáv.

Lakat Károly és Szusza Ferenc szakkomentátorként Szepesi Györggyel (fotó: Puskás Intézet)

Puskás Ferencné, Puskás Ferenc és Szusza Ferenc idős korukban (fotó: Puskás Intézet/Puskás-hagyaték)

Szusza Ferenc visszavonulása után első edzői feladatait Újpesten kapta segédedzőként. 1962-ben Győrbe került, majd egy év után visszatért Újpestre. Innen ismételten Győrbe vezetett útja, ahol 1967-ben bajnoki bronzérmes és kétszer Magyar Népköztársasági Kupa-győztes lett a Győri Vasas ETO-val. (Az évben több kupadöntőt rendeztek, április végén a Ferencvárost győzték le 3–2-re Szuszáék a megismételt fináléban, novemberben pedig a Salgótarjáni BTC-t múlták felül 1–0-ra.) Ezt követően rövid ideig Egerben vállalt munkát, majd Lengyelországban a Górnik Zabrze együttesének kispadjára ült le. A klubbal 1971-ben megnyerte a lengyel bajnokságot és a lengyel kupát. Ezután a Real Betisnél dolgozott öt évig, a kiesés után a gárdát bajnokként juttatta fel a spanyol élvonalba az 1972–1973-as idényben. 1977-ben már nem ő dirigálta a Betist a Király Kupa-győzelem alkalmával. Szusza 1978-tól 1979-ig az Atlético Madridot irányította. Edzői karrierje utolsó állomása az Újpest volt, szeretett klubjánál 1980 és 1981 között dolgozott utoljára vezetőedzőként. Szusza Ferenc 82 évesen, 2006. augusztus 1-jén hunyt el Budapesten. Sírja a Megyeri úti temetőben található és része a Nemzeti Sírkertnek. Nevét 2003. október 25. óta viseli az Újpest stadionja. 

További hírek