Budai II László 95

2023-07-19

Kilencvenöt éve született a 39-szeres válogatott játékos.

A kiváló jobbszélső, Bednarik László 1928. július 19-én Budapesten született. Pályafutását Rákospalotán kezdte, majd a Hutter Olaj SC-nél folytatta. 1948-ban került a Ferencvároshoz, a klubbal rögtön az első szezonjában bajnokságot nyert, az FTC-t 30 bajnokin 15 góllal segítette. 1950-ben jó barátjával, Kocsis Sándorral a kommunista sportpolitika nyomására a Budapest Honvédhoz kellett igazolnia.

Budai II László és Puskás Ferenc (Fotó: Puskás Intézet)

A nevében szereplő római II.-est Kispesten kapta, mert a csapatban 1946 óta futballozott már Budai László. Az Aranycsapat kiválósága 11 éven át játszott a Honvédnál, az együttessel négyszer volt magyar bajnok és egyszer nyert Közép-európai Kupát.

Budai II László 1952-es kiváló sportolói igazolványa. (Fotó: Puskás Intézet/Budai-hagyaték)

A magyar labdarúgó-válogatottban 1949-től 1959-ig 39 meccsen 10 gólig jutott. A nemzeti csapat tagjaként 1952-ben olimpiát (egy meccsen játszott), egy évvel később Európa-kupát nyert, 1954-ben pedig világbajnoki ezüstérmes volt. A svájci tornán két meccsen lépett pályára, Dél-Korea ellen a csoportban és az Uruguay elleni elődöntőben, ahol hosszabbításban ő varázsolta Kocsis fejére a labdát a harmadik magyar találat előtt.

Kocsis Sándor, Budai II László és Czibor Zoltán gyárlátogatáson (Fotó: Puskás Intézet/Budai-hagyaték)

A legjobb mérkőzése a válogatottban 1950. szeptember 24-én Albánia ellen volt, a 12–0-s magyar győzelemből Budai II négy gólt vállalt. Az Aranycsapat szétesése után az 1958-as világbajnokságon ő is szerepelt – Bozsik József, Grosics Gyula, Hidegkuti Nándor és Szojka Ferenc mellett – a vb-ezüstérmesek közül. A magyar csapat már a csoportkörből sem jutott tovább.

Budai II László olimpiai akkreditációs igazolványa. (Fotó: Puskás Intézet/Budai-hagyaték)

1961-ben vonult vissza, mert közlekedési balesetben megsérült, a sérült lába miatt az orvosok nem tanácsolták a folytatást neki. Még aktív labdarúgó korában elvégzett egy edzőtanfolyamot, így a pályafutása lezárását követően az Egyesített Tiszti Iskola (ETI) csapatánál, majd a Kossuth Lajos Katonai Főiskola Sportegyesületénél (KKFSE), illetve Fóton dolgozott.

Budai II László aláírosokat osztogat. (Fotó: Puskás Intézet/Budai-hagyaték)

Budai II László 54 évesen, 1983. július 2-án Budapesten hunyt el. Nyughelye a Rákospalotai köztemetőben van. Nevét a REAC stadionja őrzi.

Budai II László edzést tart. (Fotó: Puskás Intézet/Budai-hagyaték)

NÉVJEGY: BUDAI II (BEDNARIK) LÁSZLÓ

Született: 1928. július 19., Budapest

Elhunyt: 1983. július 2., Budapest

Posztja: támadó

Válogatottság/gól: 39/10 (1949–1959)

Csapatai játékosként: Rákospalotai MaDISz (1942–1947), Hutter Olaj SC (1947–1948), Ferencvárosi TC (1948–1950), Budapesti Honvéd (1950–1961)

Sikerei játékosként: világbajnoki ezüstérmes (1954), olimpiai bajnok (1952), Európa-kupa-győztes (1948–1953), 5-szörös magyar bajnok (1948–1949, 1950 ősz, 1952, 1954, 1955)

Klubjai edzőként: ETI SC (1961–1967), Kossuth KFSE (1967–1979), Fóti TSZ SK (1979–1980)

Budai II László hagyatékának egy részét a Puskás Intézet őrzi.

További hírek