Legendás labdarúgó, nagyszerű barát

2021-11-17

Puskás Ferenc halálának tizenötödik évfordulóján az egykori játékostárssal, Raduly Józseffel beszélgettünk a legendás tízesről.

„Kölyökkoromban minden szombaton elkísértem vásárolni édesanyámat Kispestre. Az egyik alkalommal észrevettem, hogy egy salakos pályán fiatal gyerekek játszanak. Ott álltam, néztem őket, aztán valaki – később kiderült, hogy Bozsik József –, megveregette a vállamat és megkérdezte, nem akarok-e beszállni, mert páratlanul vannak. Rögtön mentem játszani. Azt gondolták, nem vagyok olyan ügyes, mint ők, de tévedtek, rájuk cáfoltam. Mondták, hogy jöjjek máskor is, s ettől kezdve rendszeresen játszottam Puskás Ferencékkel” – mesélte honlapunknak a legidősebb magyar válogatott, Raduly József.

Raduly József (fotó: Puskás Intézet)

Puskás Ferencen már akkoriban látszódott, milyen tehetséges játékos?

–        Igen, már akkor elképesztő volt. Öcsi bátor, értelmes, vagány gyerek volt. Jóban voltam vele. A játék során szeretett velem egy csapatban lenni. Két villamosmegállóra laktam tőlük, ezért sokszor szólt nekem, ha mások ellen futballoztak, akkor menjek velünk én is. Rengeteget fociztunk, nem mindig rendes labdával, hanem sokszor csak rongylabdával, de nagyon élveztük. Emlékszem velünk játszott Kamarás Miska is, már akkor is kapus volt, igaz ő nem mindig tartott velünk. Öcsi és Cucu szinte mindig jöttek, nagyon jó barátok voltak.

Milyen emlékeket őriz a pályán Puskás Ferencről?

–        Még a hadifogságban hallottam rádióközvetítésen, hogy Puskás milyen jó teljesítményt nyújtott a válogatottban. A hadifogság után a Postás SE játékosaként mutatkoztam be a magyar első osztályban. Később a Vasashoz Baróti Lajos segítségével kerültem, aki korábban már volt az edzőm. 1955-ben a Vasas a Budapest Honvéddal találkozott a kupadöntőben. Nagyon jól játszottunk azon a mérkőzésen, Puskásék pedig nem tudták azt hozni, amire képesek voltak. Óriási élmény volt a Népstadionban annyi ember előtt pályára lépni. Én rúgtam a csapatunk második gólját, miután kényszerítőztünk Csordás Lajossal. 3–2-re vertük a Honvédot, így megnyertük a kupát. Öcsi Hunyadinak hívott végig a döntőben, mert elmeséltem neki, hogy a II. világháborúban a Hunyadi páncélosokhoz kellett bevonulnom. A döntő folyamán ezzel próbált kibillenteni. Aztán a döntő után külön gratulált nekem.

Fotó: Puskás Intézet

Emlékszik arra, amikor a válogatottban együtt játszott Puskással?

–        Abban az időszakban rengeteg kiváló labdarúgónk volt, szinte lehetetlen volt a válogatottba bekerülni. Nekem a kupadöntőben mutatott játékom hozta meg ezt az elismerést, kétszer futballoztam a nemzeti csapatban, mindkétszer Puskás Öcsi oldalán. A svédek elleni meccsen azt mondta nekem: „Add ide a labdát, vagy valagba rúglak”. Akik hallották a nézőtéren jót nevettek, nekem ez rosszul esett. A meccs végén bocsánatot kért, sosem volt köztünk harag. A pályán csibész volt, de azon kívül rendes, tisztelettudó embert ismertem meg.

A Real Madrid csapatzászlaja az 1958-as BEK-elődöntőről. (Fotó: Puskás Intézet)

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után mikor találkoztak újra?

–        Óriási érvágás volt Puskásék távozása a magyar labdarúgás számára, a három legjobb játékosunk maradt külföldön. 1958-ban a Vasas a Real Madriddal játszott a Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) elődöntőben, Puskás akkor még nem játszhatott, de már ott volt az együttes körül. Puskást Östreicher Emil beszélte rá, hogy látogasson el az edzésünkre, és jöjjön el a vacsoránkra. Szerintem félt, hogy mit fogunk gondolni róla az emigráció miatt. Aztán a vacsorán segítőkész volt velünk, elmondta, hová menjünk, mit nézzünk meg. Sajnos a madridi meccsen szakadó esőben játszottunk. Nem szégyellem, de nem volt a miénk a meccs, kikaptunk 4–0-ra. A visszavágón sokkal jobban futballoztunk, és 2–0-ra megvertük a „királyi gárdát”. Miután Puskásék a rendszerváltás után hazaköltöztek, többször találkoztunk. Főleg futballmérkőzéseken futottunk össze, ilyenkor elbeszélgettünk a régi időkről. Jó ember és jó barát volt az Öcsi.

További hírek