Hatvankét éve játszotta az első meccsét a nemzeti csapatban Rákosi Gyula. Az évfordulón a Ferencvárosi TC Vásárvárosok Kupája-győztes legendájával beszélgettünk a magyar válogatottról és Puskás Ferencről.
Rákosi Gyula 1960. május 22-én a Népstadionban az Anglia ellen 2–0-ra megnyert barátságos mérkőzésen öltötte magára első alkalommal a címeres mezt. A négyszeres magyar bajnok játékos 1960 és 1968 között 41 találkozón 4 gólt szerzett a válogatottban. Szerepelt az 1962-es és az 1966-os világbajnokságon, ahol mindkétszer a negyeddöntőig jutott a magyar csapat. 1964-ben Európa-bajnoki bronzérmes volt, bár a kontinenstorna négyes döntőjéről sérülés miatt lemaradt. 1960-ban harmadik volt az olimpiai válogatottal a római ötkarikás játékokon, a tornán Peru ellen csoportmérkőzésen talált be.
„Boldogan emlékszem vissza arra a napra. Azon a mérkőzésen számomra szokatlan poszton mutatkoztam be, mert más feladatot kaptam. Felejthetetlen emlék az egész. Rengeteg ember kijött a mérkőzésre, remek volt a hangulat és két góllal vertük az angolokat. Lehetett volna több is, ha a játékvezető nem érvényteleníti a gólomat” – mesélte honlapunknak az első válogatott fellépéséről Rákosi Gyula.
Az Aranycsapat szétesése után vált élvonalbeli labdarúgóvá. Milyen volt így futballozni ekkora veszteség után, mint Puskás Ferencék távozása?
– 1957-ben léptem először pályára az NB I-ben. Fiatalon inkább azzal foglalkoztam, hogy minél jobban játsszak és bekerüljek a Fradiba. A válogatottban volt szerencsém játszani Bozsik József és Grosics Gyula búcsúmérkőzésén is. Csodáltam őket, óriási megtiszteltetés volt számomra, hogy velük szerepelhettem együtt. A gyerekkori példaképem mégis Puskás Ferenc volt.
Mikor találkozott először a példaképével?
– Amíg itthon volt, sajnos nem találkoztunk. Életemben először a madridi reptéren beszéltem vele személyesen. A Ferencvárossal a tengerentúlon túráztunk, s már jöttünk vissza Magyarországra. Vártuk a csatlakozást, egyszer csak hatalmas kiabálás: „Hé, fradisták!”. Puskás Ferenc volt az, a Real Madriddal éppen utaztak valahova. Puskás mindenkivel kezet fogott és bemutatkozott. Rám került a sor, mondom neki: „Tiszteletem Öcsi bácsi! Rákosi Gyula vagyok.” Erre ő: „Öcsi bácsi a valagad.” Nagyon megragadott, hogy milyen közvetlen volt velem, később jó ismerősökké váltunk, amikor hazajött. Az 1981-es hazatérésekor játszottunk egymás ellen a Magyar Öregfiúk Válogatott gálamérkőzésen a Népstadionban, óriási élmény volt. Nagyon kedveltem őt, elképesztő ember volt.
Csapattársa és jó barátja volt a magyar labdarúgás másik ikonikus alakja, Albert Flórián. Biztosan sokan kérdezték már, de muszáj megkérdeznem: ki volt a jobb? Albert vagy Puskás?
– Értelmetlen őket összehasonlítani. Más-más poszton játszottak. Erre a kérdésre mindig úgy szoktam válaszolni, hogy az almát sem hasonlítom össze a körtével. Puskás Ferenc zseniális volt, harmincéves kora után vitt véghez elképesztő dolgokat a Real Madridban. Albert Flóri pedig szintén páratlan futballista volt. Örüljünk neki, hogy ilyen labdarúgóink voltak.
Az Aranycsapat után aztán Önök is szép eredményeket értek el a válogatottal a hatvanas években. Két világbajnokságon is közel álltak az elődöntőbe jutáshoz, sőt a második Európa-bajnokságon bronzérmet szereztek. Milyen volt a legemlékezetesebb mérkőzés ebből az időszakból?
– A válogatottban szerepelni mindig csodálatos volt, pláne két világbajnokságon képviselni a hazámat. A legismertebb 1966-ból a címvédő brazilok elleni 3–1-es sikerünk. Felszabadultan, örömmel játszottunk, jöttek a gólok – nagyon jó mérkőzés volt. Nekem csak amiatt van hiányérzetem, hogy nem játszott Pelé. Jó lett volna összecsapni vele.
Sokan állítják, ha nem a szovjeteket kapjuk a negyeddöntőben, akkor akár világbajnokságot is nyertünk volna 1966-ban…
– Nem tudom, miért mondják ezt. Nyilván mindig volt rajtunk nyomás akkoriban a szovjetek ellen, mert a szurkolók azt mondták, hogy úgysem győzünk. Persze ez nem igaz. Volt olyan összecsapás, amikor 2–0-ra nyertünk a Népstadionban. Hatvanhatban is győzhettünk volna, ha berúgjuk a helyzeteinket. Pont úgy jártunk, mint a négy évvel korábbi, csehszlovákok elleni negyeddöntőben.
