33 éve távozott Tóth Mihály

2023-03-07

1990. március 7-én hunyt el a világbajnoki ezüstérmes játékos.

Tóth Mihály 1926-ban a jugoszláviai Bezdánban született. Karrierje első csapata a Komárom volt, ahol együtt játszott az Aranycsapat klassszisával, Czibor Zoltánnal. 1949-ben igazolt az Újpesthez, amelyet 1963-ig erősített. Tóth Mihály az 1959–1960-as szezonban magyar bajnokságot nyert a klubbal. Ezenkívül kétszer ezüstérmes és ötször bronzérmes lett az NB I-ben. A visszavonulása után, 1964-től 1970-ig az újpesti tartalékcsapat edzője volt.

Tóth Mihály (balról a kilencedik) az 1954-es világbajnokság döntőjében. (Fotó: Puskás Intézet)

Tóth Mihály a nemzeti csapatban 1949 és 1957 között csupán hat mérkőzésen kapott lehetőséget. 1949-ben Bulgária ellen mutatkozott be, majd négy évvel később az egyetlen válogatottban elért gólját is a bolgárok ellen szerezte. Az újpesti játékos szerepelt az 1954-es svájci világbajnokságon. A tornán a brazilokkal vívott negyeddöntőben és világbajnoki döntőben kapott lehetőséget. A világbajnoki ezüstérmes labdarúgó 63 évesen, 1990. március 7-én hunyt el Budapesten.

További hírek