A forradalmár

2018-10-22

Kocsis Sándor, az Aranycsapat legendás csatára az 1956-os forradalmat követően nem tért már haza a Honvéd engedély nélküli dél-amerikai túrájáról. Ötven évvel ezelőtt, 1968. október 23-án játszotta le búcsúmeccsét a Barcelonában, emlékezve szeretett hazájára és az ’56-os szabadságharc évfordulójára.

A Fradi-, majd Honvéd-ikon Kocsis Sándor kimagasló magyarországi karrierjét 1957-től külföldön folytatta. Egy évig Svájcban a Young Fellows Zürich csapatában játszott, majd 1958 és 1966 között az FC Barcelona játékosa volt, többek között Czibor Zoltánnal és Kubala Lászlóval.
A katalánoknál az „Aranyfejű” becenevet viselő csatár 75 meccsen szerepelt és 42 gólt szerzett. Kétszer nyert bajnokságot, kétszer Spanyol Kupát, és egyszer Vásárvárosok Kupáját. A gránátvörös-kékeknél játszott utolsó mérkőzésére, saját kérésére, 1968. október 23-án került sor. A pályán szereplő játékosok között természetesen szerepet kaptak a honfitársak, korábbi csapattársai, barátai: Kubala László és Czibor Zoltán is. Amíg Spanyolországban óriási ünnepléssel búcsúztatták Kocsist, addig itthon nem lehetett szót ejteni a külföldre ment magyarokról, így Kocsisról, Puskásról vagy éppen az Aranycsapat többi tagjáról sem. Ugyanígy az ’56-os forradalom, vagy éppen az október 23-ai dátum is tiltott fogalmaknak számítottak a szocialista Magyarországon. Így fordulhatott elő, hogy a ’80-as években megjelent Kocsis Sándor életéről szóló könyvben, a búcsúmeccsének dátuma 1968. október 30-a volt.

Kocsis kis ezüst tálkája, melyet a búcsúmeccsére kapott a Barcelonától, 1968. október 23.

Magyarok a Barcelonában: Kocsis, Czibor és Kubala a Barça újság címlapján, 1959. június 4.

Kocsis hiába alkotott maradandót Barcelonában is, örök honvágyával haláláig nem tudott mit kezdeni. Még nem volt ötvenéves, amikor 1979. július 22-én, súlyos betegen és zaklatott lelkiállapotban – mindmáig tisztázatlan körülmények között – lezuhant egy barcelonai kórház negyedik emeletéről.

 

További hírek