A Púpos

2022-07-02

Harminckilenc éve hagyott itt bennünket Budai II László.

A kiváló jobbszélső 1928-ban született. Pályafutását Rákospalotán kezdte, majd a Hutter Olaj SC-nél folytatta. 1948-ban került a Ferencvároshoz, a klubbal az első szezonjában rögtön bajnokságot nyert. 1950-ben jó barátjával, Kocsis Sándorral a kommunista sportpolitika nyomására a Budapest Honvédhoz kellett igazolnia.

Budai II László (balra) a Közép-európai Kupa-trófeával. (Fotó: Puskás Intézet/Budai-hagyaték)

Kispesten 11 éven át futballozott. A gárdával négyszer volt magyar bajnok (1950 őszén, 1952-ben, 1954-ben és 1955-ben) és egyszer nyert Közép-európai kupát (1959-ben).

Budai II a magyar válogatottban. (Fotó: Puskás Intézet/Budai-hagyaték)

A magyar válogatottban 1949 és 1959 között 39 meccsen 10 gólig jutott. A nemzeti csapat tagjaként 1952-ben olimpiát, egy évvel később Európa-kupát nyert, valamit 1954-ben világbajnoki ezüstérmes volt. A legjobb mérkőzése a válogatottban 1950. szeptember 24-én Albánia ellen volt, a 12–0-s magyar győzelemből Budai II négy gólt vállalt. Később visszavonulása után edzőként dolgozott.

Budai II László 54 évesen, 1983. július 2-án hunyt el Budapesten.

További hírek