A balhátvéd

2024-09-29

96 éve született az Aranycsapat játékosa, Lantos Mihály.

Liendenmayer Mihály 1928. szeptember 29-én Budapesten látta meg a napvilágot, s csak később vette fel a Lantos nevet. Tizenkét éves korában a MÁVAG SK csapatánál kezdett el focizni, majd 1944-ben a BVSC játékosa lett. 1947-ben igazolta le az MTK (1949 és 1951 között Textiles; 1951–1953 között Budapesti Bástya, 1953–1956 között Budapesti Vörös Lobogó, majd 1957-től ismét MTK), amelyet 1961-es visszavonulásáig szolgált. Lantos háromszor volt magyar bajnok, valamint hat bajnoki ezüstérmet és egy bajnoki bronzérmet gyűjtött pályafutása során. Ezen kívül nyert magyar kupát és Közép-európai Kupát. Lantos Mihály a klub színeiben 290 mérkőzést játszott, és balhátvéd létére 38 gólt szerzett.

Az MTK 1957–1958-as bajnokcsapatának a tablója (fotó: Puskás Intézet/Bödör László)

Lantos Mihály a magyar labdarúgó-válogatottban 1949-től 1956-ig 53 mérkőzésen 5 gólt ért el. Eredményes volt a helsinki olimpián, az ő találatával szerzett vezetést nemzeti együttesünk 1954-ben az angolok ellen a 7–1-es magyar sikert hozó találkozón. A svájci világbajnokságon is beköszönt kétszer (a Dél-Korea elleni 9–0-s csoportmeccsen, valamint tizenegyesből a brazilokkal vívott negyeddöntőben.) Utolsó gólját pedig utolsó válogatottsága során szerezte Portugália ellen, melyet Horthy Miklós élőben látott. Lantos Mihály a nemzeti csapattal 1952-ben olimpiát, 1953-ban Európa-kupát, 1954-ben pedig világbajnoki ezüstérmet nyert.

Lantos Mihály, Buzánszky Jenő és Tóth Mihály az 1954-es vb-döntőben (fotó: Puskás Intézet)

Lantos Mihály a visszavonulását követően Bukovi Márton segítőjeként kétszer volt görög bajnok az Olympiakosszal. A görögországi szezonok után itthon Komlón, Nagykanizsán, Székesfehérváron és Zalaegerszegen dolgozott. A Komlói Bányásszal 1970-ben és 1974-ben magyar kupa-döntőig menetelt, előbb az Újpest, majd a Ferencváros állította meg csapatát. Nagykanizsán megnyerte a Zala megyei első osztályt, a legjobb élvonalbeli szereplését pedig a Videoton trénereként érte el, miután a székesfehérvári klubbal negyedik helyen zárt az NB I-ben. Lantos Mihály 61 éves korában, 1989. december 31-én hunyt el a fővárosban. Sírja az Új köztemetőben található. Nevét 2009 óta az MTK Budapest sportközpontja viseli.

További hírek