A debreceni Vasas legenda

2022-01-18

Kilencvenkilenc éve született a tizenkétszeres magyar válogatott Szilágyi Gyula.

A kiváló középcsatár 1923. január 18-án Debrecenben született. Szilágyi Gyula a Debreceni VSC-ben kezdett futballozni, majd 1945-ben került a Vasashoz.

Szilágyi Gyula Vasas mezben .(Fotó: Puskás Intézet)

Szilágyi az angyalföldi gárda játékosaként 1955-ben Magyar Kupa-döntőt nyert Puskás Ferenc Budapest Honvédja ellen. Ugyanebben az évben őt választották az év labdarúgójának. 1956 és 1957-ben is Közép-európai Kupa-győztes volt a Vasassal, 1957 tavaszán pedig magyar bajnoki címet ünnepelhetett, illetve ő lett a magyar gólkirály 17 találattal.

Szilágyi Gyula a Budapest Honvéd ellen. (Fotó: Puskás Intézet)

A magyar válogatottban 1947 és 1953 között 12 mérkőzésen 9 gólt szerzett.  1947-ben tagja volt a Balkán-kupa-győztes nemzeti csapatunknak. Címeres mezben Jugoszlávia, Csehszlovákia, Ausztria, Lengyelország és Bulgária ellen volt eredményes. 1950. június 4-én lengyelekkel vívott varsói barátságos meccsen mesterhármast ért el – válogatottunk pedig 5–2-re győzött.

Szilágyi Gyula a Dorogi Bányász – Vasas mérkőzésen. (Fotó: Puskás Intézet)

Szilágyi 1960-as visszavonulását követően edzőként tevékenykedett. Dolgozott a Vasas utánpótlásában, irányította a Ganz-MÁVAG együttesét, valamint rövid ideig megfordult a Volán SC-nél is. A 12-szeres válogatott támadó 2010-ben hunyt el.

További hírek