Negyvenöt éve hunyt el Kocsis Sándor.
„Kocka”, azaz Kocsis Sándor 1929. szeptember 21-én született Budapesten. Gyermekként a Kőbányai TC-ben kezdett futballozni, majd 1946-ban került a Ferencvárosi TC-hez. A zöld-fehérekkel az 1948–1949-es szezonban bajnokságot nyert. Az aranyérmes idényben 30 NB I-es mérkőzésen 33 gólt szerzett, míg összesen a Ferencváros színeiben 117 alkalommal lépett pályára és 105 találatot jegyzett. Az aranyérem mellett még 1-1 ezüst-, és bronzérem ékesíti a fradista időszakát.
A Ferencváros kezdőcsapata, felső sor (balról jobbra): Deák „Bamba”, Rudas Ferenc, Budai II László, Kocsis Sándor, Kispéter Mihály, Szabó Ferenc, Dékány Ferenc, Czibor Zoltán. Alsó sor (balról jobbra): Henni Géza, Lakat Károly, Mészáros József. (Fotó: Puskás Intézet/Deák-hagyaték)
1950-ben politikai nyomásra a Budapesti Honvédhoz kellett igazolnia. Kispesten négyszer nyert magyar bajnokságot (1950 őszén 15 meccsen 24 gól, 1952-ben 26 mérkőzésen 35 gól, 1954-ben 26 bajnokin 33 találát, illetve 1955-ben 21 találkozón 17 gól volt a mérlege.) Ezen kívül kétszer lett bajnoki ezüstérmes, játszott magyar kupa-döntőben (1955-ben még az ő révén egyenlített a Honvéd, de 3–2-re kikapott a Vasastól) és háromszor volt az NB I gólkirálya (1951-ben 30 góllal, 1952-ben 35 góllal, 1954-ben 33 góllal). Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően a kispestiek dél-amerikai túrájáról Czibor Zoltánnal és Puskás Ferenccel nem tért vissza Magyarországra.
Puskás Ferenc és Kocsis Sándor kispesti gólöröme (fotó: Puskás Intézet/Puskás-hagyaték)
Kocsis Sándor 1948-tól 1956-ig a magyar labarúgó-válogatottban 68 meccsen 75 gólt szerzett. Ezzel a teljesítménnyel Puskás Ferenc (85 gól) után a második a nemzeti csapat örök góllövőlistáján. Kocsis 1948. június 6-án rögtön duplázott a Románia elleni 9–0-s kiütés során a Megyeri úton a Balkán-kupában. „Kocka” nemzeti együttessel 1952-ben olimpiát nyert (a románok elleni selejtezőben szerzett gólt, majd a negyeddöntőben duplázott a törökök ellen, ahogyan a legjobb négy között a címvédő svédek ellen is) egy évvel később pedig Európa-kupa-győztes volt (a sorozatban 4 meccsen 2-szer talált be). Az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet szerzett a válogatottal, valamint ő volt a svájci torna gólkirálya 11 találattal. A finálét leszámítva minden meccsen eredményes volt, az Uruguay elleni elődöntőben hazánk Kocsis Sándor duplájával nyert 4–2-re a hosszabbításban.
Puskás Ferenc (középen) figyeli a svéd játékos és Kocsis Sándor (jobbra) csatáját az olimpiai elődöntőben (fotó: Puskás Intézet/Kocsis-hagyaték)
Kocsis Sándor lövése az 1955. május 29-i Magyarország–Skócia (3–1) barátságos mérkőzésen a Népstadionban (fotó: Puskás Intézet/Kocsis-hagyaték)
Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) közbenjárásának köszönhetően a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) eltiltotta a játéktól. A büntetés letelte után rövid ideig Svájcban futballozott, majd 1958-ban – Kubala László közbenjárásával – az FC Barcelonához szerződött. „Aranyfej”, ahogyan Spanyolországban becézték a katalán sztárcsapattal kétszer bajnokságot (1958–1959, 1959–1960) nyert, illetve két alkalommal ünnepelhetett kupagyőzelmet. Az ’59-es kupadöntőben duplázott a korábbi edzője, Kalmár Jenő csapata, a Granada ellen, valamint négy évvel később a Zaragoza ellen is eredményes volt. 1960-ban megnyerte a Vásárvárosok Kupáját (VVK), két esztendő múlva a valenciai döntős párharcban három találatig jutott, de Barca 7–3-as összesítéssel elbukta a finálét. 1961-ben a Bajnokcsapatok Európa-kupájában (BEK-ben) játszhatott döntőt. A Guttmann Béla Benficája ellen 3–2-re elbukott mérkőzésen az ő nevéhez fűződik a Barcelona történetének első BEK/BL-döntős gólja.
Kubala László, Kocsis Sándor és Luis Suárez az FC Barcelona–Real Zaragoza (0–1) spanyol bajnoki plakátján (fotó: Puskás Intézet/Kocsis-hagyaték)
1965-ös visszavonulása után az FC Barcelona ifjúsági csapatánál dolgozott, majd a Hércules Alicante együttesét irányította. Miután befejezte a játékot, 1968. október 23-án búcsúmérkőzést szervezett neki a Barcelona. A legendás futballistát mély depresszió kínozta, amputálni kellett az egyik lábfejét, emellett gyomorrákot is diagnosztizáltak nála. Máig tisztázatlan körülmények között 1979. július 22-én lezuhant a barcelonai kórház harmadik emeletéről. Kocsis Sándor hamvait 2012-ben hozták haza és temették újra ünnepélyes keretek között a budapesti Szent István-bazilikában. Hagyatékának egy részét a Puskás Intézet gondozza és mutatja be kiállításokon.
Kocsis Sándor edzői igazolványa (fotó: Puskás Intézet/Kocsis-hagyaték)
NÉVJEGY: KOCSIS SÁNDOR
Született: 1929. szeptember 21., Budapest
Elhunyt: 1979. július 22., Barcelona
Posztja: támadó
Válogatottság/gól: 68/75 (1948–1956)
Klubjai játékosként: Kőbányai TE (1943–1946), Ferencvárosi TC/ÉDOSZ SE (1946–1950), ÉDOSZ SE (1950 tavasz), Bp. Honvéd (1950–1956), Young Fellows (1957–1958), FC Barcelona (1958–1965)
Kiemelkedő eredményei játékosként: vb-ezüstérmes (1954), olimpiai bajnok (1952), Európa-kupa-győztes (1948–1953), Európa-kupa 2. (1955–1960), VVK-győztes (1958–1960), BEK-döntős (1960–1961), VVK-döntős (1961–1962), 5-szörös magyar bajnok (1948–1949, 1950, 1952, 1954, 1955), 2-szeres magyar bajnoki ezüstérmes (1951, 1953), magyar bajnoki bronzérmes (1947–1948), magyar kupa-döntős (1955), 2-szeres spanyol bajnok (1958–1959, 1959–1960), 2-szeres spanyol bajnoki ezüstérmes (1961–1962, 1963–1964), 2-szeres Spanyol Kupa-győztes (1959, 1963), vb-gólkirály (1954, 11 góllal), 3-szoros magyar gólkirály (1951, 30 gól; 1952, 36; 1954, 33), a spanyol kupa gólkirálya (1958–1959, 11 góllal)
Csapatai edzőként: az FC Barcelona ifjúsági edzője (1965–1968), Hércules Alicante (1972–1974)
(Borítókép: Kocsis Sándor felhőfejese az „évszázad mérkőzésén” a londoni Wembley Stadionban.)
