Az Aranycsapat szürke eminenciása

2023-11-22

Ötvenkét éve halt meg Zakariás József.

A „szürke eminenciásnak” becézett fedezet 1924. március 5-én Budafokon született. Zakariás József játékos-pályafutása során szerepelt a Kábelgyári SC-ben, a Gamma FC-ben, a Budapesti Előrében, az MTK-ban és az Egyetértés SC-ben. Legnagyobb klubsikereit az MTK-val érte el: kétszeres magyar bajnok (1951, 1953), magyar kupa-győztes (1952), és Közép-európai Kupa-győztes (1955) volt.

Zakariás József  1953-as fényképes kiváló sportoló igazolványa. (Fotó: Puskás Intézet/Zakariás-hagyaték)

Zakariás a magyar labdarúgó-válogatottban 1947-től 1954-ig 35 mérkőzésen lépett pályára. A nemzeti csapattal 1952-ben olimpia bajnok volt, 1953-ban Európa-kupát nyert, 1954 pedig világbajnoki ezüstérmes lett. Az elveszített vb-döntő után nem kapott több lehetőséget a válogatottban.

Zakariás József öngyújtója. (Fotó: Puskás Intézet/Zakariás-hagyaték)

Visszavonulása után edzőként vállalt munkát, 1961 és 1967 között például guineai szövetségi edzőként dolgozott. A mindig egészséges Zakariásról senki sem gondolta, hogy ő lesz az Aranycsapat első távozója. Az MTK egykori kiválósága mindössze 47 esztendősen, 1971. november 22-én hunyt el. Nevét Budafokon utca őrzi. A Farkasréti Temetőben található sírját 2002-ben a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította. A Budafoki MTE tavaly átadott edzőközpontja Zakariás József nevét viseli, valamint az új épület előtt áll a bronzszobra. Hagyatékának egy része a Puskás Intézet gondozásában van. Ezekből a születésének 99. évfordulóján emlékkiállítást szerveztünk a Budafoki MTE sportcsarnokban az I. Zakariás Kupa keretein belül. Ezzel a Puskás Intézet is csatlakozott a a „Zakariás 100 emlékévhez”.

További hírek