Bajnokcsapatok III.

2021-05-02

Folytatjuk sorozatunkat, amelyben relikviáink segítségével bemutatunk minden eddigi magyar bajnokcsapatot. A harmadik részben a 122 éve alapított rekordbajnok FTC-vel foglalkozunk.

A Ferencvárosi Torna Clubot 1899. május 3-án alapították Budapest IX. kerületében. Az alakuló közgyűlés a Ferencvárosi Polgári Kör dísztermében volt, itt fogadták el az alapszabályt és a klub jelmondatát: Erkölcs, Erő, Egyetértés. Színeiket a nemzeti színek közül akarták választani, s mivel a korábban létrejött BTC már lefoglalta a piros-fehér színeket, a zöld-fehér mellett döntöttek. Első elnöknek Springer Ferencet választották.

Az FTC 1948–1949-es bajnokcsapatának tablóképe (Puskás Intézet)

A klub első bajnoki címét 1903-ban nyerte, az egyesület napjainkig összesen 32 alkalommal volt magyar bajnok, ezzel rekordernek számít. Az FTC nyerte az NB I 2020–2021-es kiírását, így sorozatban harmadszor is a zöld-fehér játékosok nyakába akasztják a szezon végén az aranyérmeket. A Fradi első Magyar Kupa győzelme 1913-ban volt, azóta 23 kupasikerrel büszkélkedhet a klub. Ez szintén rekordnak számít. Az egyesület a már megszűnt magyar szuperkupát 6-szor, az eltörölt magyar ligakupát pedig 2-szer hódította el. 

Az FTC 1964-es bajnoki aranyérme (Puskás Intézet)

A Ferencváros nemzetközi kupát is nyert: 1965. június 23-án Fenyvesi Máté góljával 1–0-ra verte az olasz Juventust a (mai Európa-liga elődje) Vásárvárosok kupája-döntőben. Az együttes 1975-ben pedig a KEK-ben (kupagyőztesek Európa-kupája) a döntőig menetelt, ahol Dinamo Kijev állította meg.

Az FTC csapatkapitányának, Mátrai Sándornak a kicsinyített VVK serlege (Puskás Intézet)

Az FTC-ben számos legendás labdarúgó játszott. Többek között hazánk egyetlen aranylabdása, az 1967-es győztes, Albert Flórián; az Aranycsapatból Kocsis Sándor, akit 1950-ben a kommunista államhatalom a Budapest Honvédhoz kényszerített; a gólrekorder Deák „Bamba” Ferenc, aki 1949-ben 59 találattal volt magyar gólkirály – ezzel ő az FTC legeredményesebb gólkirálya.

Deák Bamba bajnoki aranyérme az 1948–1949 szezonból, amelyet az FTC játékosaként nyert (Puskás Intézet)

Érdekesség, hogy Puskás Ferenc is játszott pár mérkőzésen az FTC színeiben. 1947-ben egy mexikói túra során az újpesti legenda Szusza Ferenccel és az 1938-as világbajnoki ezüstérmes Sárosi Györggyel az oldalán keserítette meg az ellenfelek életét. Puskás hét gólt szerzett kilenc fellépésén a Ferencvárosban.

Puskás Ferenc az Ferencvárosi TC színeiben (Puskás Intézet)

További hírek