104 éve született a Salgótarjáni BTC egykori játékosa, Balázs Pál.
Balázs Pál, becenevén „Cigi” 1919. február 1-jén a „legvitézebb városban”, azaz Balassagyarmaton látta meg a napvilágot, két nappal a balassagyarmati felkelés eseményei után. A Nógrád vármegyei városban a lakosság utcai harcok során felszabadította a települést a csehszlovák megszálló csapatoktól. Balassagyarmat ezért felvehette a Civitas Fortissima (Legbátrabb Város) címet.
Balázs Pál játékvezetői igazolványa. (Fotó: Puskás Intézet)
Balázs Pál családjával Vácra költözött, s a Váci Reménységben kezdett futballozni. 1938-ban igazolt át a Salgótarjáni BTC-hez, amelyet 10 éven át erősített. Az 1939–1940-es szezonban az SBTC-vel megnyerte a magyar másodosztály felvidéki csoportját, így 1940. augusztus 25-én bemutatkozhatott az élvonalban. Az 1942–1943-as évadban az ötödik lett az első osztályban – a Salgótarján csupán 2 ponttal maradt le a dobogóról. A II. világháború után kiesett az NB I-ből, de 1947-ben visszajutott, ennek köszönhetően pedig Balázs Pál élvonalbeli labdarúgóként akaszthatta szögre a stoplist. Az SBTC színeiben 108 mérkőzésen 55 gólt ért el. A balassagyarmati születésű játékos a magyar B-válogatottban is lehetőséget kapott.
Balázs Pál belépőigazolványa. (Fotó: Puskás Intézet)
Balázs még aktív játékosként sikeres játékvezetői vizsgát tett és 1945-től alacsonyabb osztályú bajnokságokban vezetett mérkőzéseket, illetve partjelzői feladatokat látott el. 1981-ben vonult vissza a játékvezetéstől, de három évvel később az NB II-ben, 65 évesen szükségből egy mérkőzés erejéig ismét partjelzőnek állt. Bírói tevékenységének elismeréseként a Nógrád Megyei Labdarúgó-szövetség aranysíppal jutalmazta. Balázs Pál ezenkívül edzőként is dolgozott amatőrcsapatoknál. Az SBTC kiválósága 2010-ben hunyt el.