Básti István: 80!

2024-09-19

Ma ünnepli 80. születésnapját a salgótarjáni futball olimpiai bajnok kiválósága.

Básti István 1944. szeptember 19-én Salgótarjánban született. Fiatalon a Salgótarjáni BTC-ben kezdett futballozni, végül a egész pályafutását a szülővárosának csapatában töltötte. Az SBTC színeiben több mint 300 NB I-es mérkőzésen lépett pályára és részese volt a csapat történetének legsikeresebb bajnoki és kupaszereplésének. 1967-ben a Salgótarján a magyar kupa-döntőbe jutott, ahol a Rába ETO 1–0-ra győzte csak le a nógrádi együttest, majd az 1971–1972-es bronzérmesként zárt az NB I-ben. Básti István az ezt követő nemzetközi kupaszereplés során Salgótarjánban tizenegyesből eredményes volt a görög AEK Athén ellen az UEFA-kupában (Athénban 3–1-re győzött az AEK, a visszavágón 1–1-es döntetlen született). Básti kétszer nyerte meg a magyar másodosztályt: 1964-ben az NB I/B-t, az 1977–1978-as idényben pedig az NB II-t. A középpályásnak az élvonalban először Grosics Gyula adott lehetőséget 1965-ben, utolsó bajnokiját 14 évvel később 1979. november 3-án játszotta a Debreceni VSC vívott gól nélküli mérkőzésen.

A magyar labdarúgó-válogatottban sosem lépett pályára, viszont az olimpiai csapattal 1968-ban aranyérmes volt a mexikóvárosi ötkarikás játékokon. Négy évvel később szintén a keret tagja volt a müncheni olimpiai ezüstérmes magyar csapatnak, de a németországi tornán nem játszott. A visszavonulása után a szakmájának megfelelően fogtechnikusként vállalt munkát, s bár edző nem lett belőle, azonban nem szakadt el a labdarúgástól, hiszen sportlétesítmény-vezetőként dolgozott és a Salgótarjáni BTC elnökségi tagja volt.

NÉVJEGY: BÁSTI ISTVÁN

Született: 1944. szeptember 19., Salgótarján

Posztja: középpályás

Csapatai: Salgótarjáni BTC (1958–1979)

Kiemelkedő eredményei: olimpiai bajnok (1968), olimpiai 2. (1972 –  a keret tagja volt, de a müncheni olimpián nem játszott), magyar kupa-döntős (1967), magyar bajnoki bronzérmes (1971–1972), NB I/B bajnok (1964), NB II-es bajnok (1977–1978)

Isten éltesse, Básti Istvánt!

(Borítókép: Básti István a Salgótarján NBI-es csapatában, mellette  jobbra a vezetőedző, Grosics Gyula. Fotó: Puskás Intézet/Grosics-hagyaték.)

További hírek