Dorogi kapusfenomén

2022-04-16

Nagyszombaton az Aranycsapat kapusára, Ilku Istvánra emlékezünk.

A kiváló hálóőr 1933-ban még Budapesten született, de családjával korán Dorogra költöztek. Ilku István egész pályafutását Dorogon töltötte. Első mérkőzését 1952-ben játszotta a magyar élvonalban, összesen pedig 352 NB I-es találkozón őrizte a gárda kapuját.  A közép-dunántúli klubnál az évek folyamán együtt futballozhatott két testvérével Ilku Péterrel és Ilku Jánossal is. Továbbá csapattársa volt az Aranycsapat legendája, Buzánszky Jenő. A dorogi csapattal 1952-ben Magyar Kupa-döntőig jutott, a fináléban az MTK 3–2-re győzte le Ilkuékat.  A legjobb bajnoki helyezésüket az 1962–1963-as szezonban érték el, az együttes a 4. helyen végzett az élvonalban.

Fotó: Puskás Intézet/Buzánszky-hagyaték

A tehetséges kapus a szintén dorogi nevelésű Grosics Gyula mögött kevés lehetőséget kapott a válogatottban, 1956 és 1963 között 10 alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban, de 75-ször a tartalékok közé jelölték. Érdekesség, hogy bemutatkozása – 1956. febuár 29-én Libanon ellen – csak 2000-ben vált hivatalos is első válogatottságává. Ilku Péter védett az 1958-as és az 1962-es világbajnokságon is.

Belépőjegy az 1962-es világbajnokságra. Fotó: Puskás Intézet

1968-as visszavonulása után is maradt Dorogon. Több mint 25 éven át segítette kedvenc csapatát kapusedzőként, s dolgozott a dorogi utánpótlásban. Ilku Péter 72 esztendősen, 2005. április 16-án hunyt el Esztergomban.

További hírek