„Elfeledett” olimpiai bajnokunk

2022-03-09

Huszonhat éve távozott a nyolcszoros magyar válogatott középpályás, Kovács Imre.

Kovács Imre 1921-ban született. Játékosként szolgálta BSzKRT SE, a Tatabánya és DVTK együtteseit, az MTK-hoz 1945-ben került. A fővárosi kék-fehérekkel háromszor volt magyar bajnok (1951-ben, 1953-ban és 1958-ban), illetve egy-egy alkalommal nyert Magyar Kupát (1952-ben) és Közép-európai Kupát (1959-ben).

Kovács Imre olimpiai oklevele. (Fotó: Puskás Intézet)

Kovács a magyar válogatott mezét 1948 és 1952 között 8-szor húzhatta magára. 1952-ben tagja volt az olimpiai bajnok gárdának, a Románia ellen 2–1-re megnyert mérkőzést végigjátszotta.

Kovács Imre edzői oklevele. (Fotó: Puskás Intézet)

1959-es visszavonulását követően edzőként dirigálta többek között az MTK-t, az Újpestet, a Pécset, a Videotont, a Salgótarjánt, a Rába ETO-t, a Nyíregyházát, sőt még Egyiptomban is dolgozott. 1963-ban Közép-európai Kupát nyert az MTK-val, majd 1964-ben Kupagyőztesek Európa-kupája (KEK)-döntőbe jutott a csapattal – azonban fináléban már nem ő ült az MTK kispadján. Az Újpest trénereként 1972-ben és 1973-ban bajnoki címet ünnepelhetett.  A Péccsel 1978-ban a Magyar Kupa-döntőig jutott, ott pedig csak hosszabbításban kaptak ki a Ferencvárostól.

Kovács Imre 74 évesen, 1996. március 9-én hunyt el a fővárosban.

További hírek