Gere Gyula 100

2020-03-26

Éppen száz esztendeje született az „ismeretlen” Gere Gyula játékvezető. Hagyatékának egy része a Puskás Intézetben található.

A nemzetközileg is ismert és elismert, ám itthon kevéssé híres Gere Gyula neve nem teljesen „ismeretlen” a sport iránt érdeklődő közönség előtt, ám az életrajzából több fontos dátumot sem ismerünk még pontosan. Ezek közé tartozott az életének egyik legmeghatározóbb dátuma, a születési ideje is, melyről ezidáig nem tudtuk pontos adatot.

Amit eddig is tudtunk, hogy Gere Gyula 1920–ban született, valahol Budapesten. A Puskás Intézetben található Gere–hagyatékban található születési anyakönyvi kivonatból azonban kiolvasható, hogy a későbbi legendás bíró éppen ma száz esztendeje, 1920. március 26–án látta meg a napvilágot Rákospalotán.

Gere Gyula NB I-es bajnoki mérkőzésen, mellette a Honvéd kapitányával, Puskás Ferenccel (Gere-hagyaték/ Puskás Intézet)

A Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezető Bizottsága 1961–ben terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek a Nemzetközi Labdarúgó–szövetség (FIFA) keretébe. Sípmesteri munkáját és aktív nemzetközi pályafutását végül 1968–ban fejezte be ötven nemzetközi mérkőzéssel és nyolc válogatott találkozóval a háta mögött.

Gere Gyula meccslabdája az FC Internazionale–CA Independiente Világkupa–­találkozóról (Gere-hagyaték/ Puskás Intézet)

Aktív játékvezetői karrierjét követően sem szakított a szenvedélyével: húsz évig dolgozott az MLSZ JB Oktatási Bizottságában. Hetvenhárom évesen, 1993. november 1–jén hunyt el.

További hírek