Grosics Gyula 95

2021-02-03

Kilencvenöt éve, 1926. február 4-én Dorogon született Grosics Gyula, a legendás Aranycsapat kapusa. A Grosics-hagyaték jelentős része a felcsúti Puskás Intézetben található.      

A pandémia megjelenése előtt, egy éve ilyenkor a Puskás Intézet Aranycsapat-kiállítása éppen Újbudán, a Grosics Gyula Általános Iskola falai között építkezett, hogy bemutathassa a korábbi kiváló hálőr, valamint társainak – az Aranycsapat tagjainak – relikviáit.

Grosics Gyula tizenhárom évesen kezdett el focizni a Dorogi AC csapatában. Később így emlékezett, hogyan is került a kapuba: „Mindig oda választottak. Pedig nem szerettem védeni. Már azokban az években is irtóztam a kaputól. Szívesebben játszottam volna kint a mezőnyben.” Egy idő után, ahogy jöttek a sikerek, az eredmények, megváltozott a véleménye erről. A felnőtt csapatban való debütálására már egy év múlva, 1940-ben sor került. Miután a dorogiak a háború miatti állandó harckészültség következtében az egyik soron következő idegenbeli bajnoki mérkőzésükre egyik kapusukat sem tudták nevezni, így az alig tizenöt éves Grosics került a gólvonal elé, és jól sikerült a „beugrás”. 1943 és 1947 között a Dorogi AC játékosa volt. 1947-től a MATEOSZ, illetve a Teherfuvar kapuját védte. 1950-ben került a kor sztárcsapatához, a Budapesti Honvédhoz, amely akkoriban az Aranycsapat legendás játékosainak a gyűjtőhelye volt. 390 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és háromszor volt magyar bajnok. 1947-ben, huszonegy évesen Albánia ellen mutatkozott be a válogatottban és 86 alkalommal képviselte hazáját.

 

 

Grosics Gyula válogatott mezben (fotó: Puskás Intézet)

Három világbajnokságon (1954, 1958, 1962) szerepelt a kifutásairól is híres kapuvédő, aki elsőként védett fekete szerelésben, így kapta a „Fekete Párduc” becenevet. A vb-döntőt követően, „rendszerellenesként” hazaárulással vádolták meg és börtönnel fenyegették. Ennek következtében Pestről száműzve a Tatabánya kapujában folytathatta, ahol 1963-ig játszott. 1964-ben abbahagyta a labdarúgást, mert nem engedték, hogy a Ferencvároshoz igazoljon. Nyolcvankettedik születésnapján a Ferencvárosi Torna Club igazolt játékosaként a Ferencváros–Sheffield United meccs előtt a kezdőcsapatban tapsolhatott neki az Albert Stadion telt házas közönsége.

Grosics Gyula labdarúgó-igazolványa (Grosics-hagyaték/ Puskás Intézet)

Edzőként Salgótarjánban, Tatabányán, a KSI-nél és Kuvaitban tevékenykedett. A Volán elnökeként vonult nyugalomba. A MOB 1995-ben olimpiai érdemrenddel tüntette ki. Megannyi kitüntetése közül 1997-ben „utólagos elismerésként” az 1952-es év labdarúgójának választották meg, 2007-ben pedig Szent István díjat vehetett át. Grosics Gyula 2014-ben, 88 éves korában hunyt el.

További hírek