A legendás magyar edző átka több mint ötven éve sújtja a portugál Benficát.
1899. január 27-én Budapesten született a világhírű Guttmann Béla, aki játékosként az MTK-val kétszer nyert magyar bajnokságot, volt osztrák bajnok és szerepelt a magyar válogatottban. Guttmann 1926-tól amerikai csapatokban játszott, majd 1933-től kezdett edzőként dolgozni. Elsőként korábbi klubját, az osztrák SC Hakoah Wien-t irányította. A budapesti születésű szakember Magyarországon először az Újpestet vezette.
Guttmann Béla 1947-ben vette át a Kispesti AC irányítását. A XIX. kerületben játékosa volt Puskás Ferenc, akivel 1948. május 30-án a Győr elleni bajnokin összeveszett. A vezetőedző le akarta hívni a pályáról Patyi Mihályt, akinek Puskás mondta, hogy ne tegyen eleget az edzői utasítnak, s így romba döntötte a tréner tekintélyét. Guttmann a szezon végén ott hagyta a kispestieket.
Guttmann Béla 1948-ban rövid ideig a magyar válogatottnál is együtt dolgozott Puskás Ferenccel – a tréner pályaedző volt a nemzeti együttesnél. A következő találkozásuk az 1962-es BEK-döntőben volt. A legendás szakember a Benficát irányította, amellyel, egy évvel korábban már elhódította a legrangosabb európai kupát. Az 1961-es BEK-fináléban Guttmannék a Barcelonát verték 3–2-re, a gránátvörös-kékek góljait Kocsis Sándor és Czibor Zoltán szerezte.
Puskás Ferenc 1961-es BEK-ezüstérme (Puskás-hagyaték/Puskás Intézet)
Az 1962-es döntő szünetében Puskás Ferenc mesterhármasával még a Real Madrid vezetett, de Eusébio vezérletével fordítottak a portugálok, s végül 5–3-ra győzött a Benfica. A kétszeres BEK-győztes Guttmann Béla a siker után extraprémiumot kért a Benfica elnökétől, António Mundrungától, aki azt felelte, hogy ez nem szerepel a szerződésében. Ezután Guttmann Béla távozott a portugál fővárosból és „megátkozta” a lisszaboni klubot azzal, hogy száz évig ne nyerjen nemzetközi kupát a klub. A „Guttmann-átok” azóta is tart: a portugálok 1962 óta öt BEK-döntőt, egy UEFA Kupa-döntőt, két Európa-liga-döntőt és egy Interkontinentális Kupa-finálét buktak el.
Puskás Ferenc emlékplakettje, amelyet a Benficától kapott az 1962-es BEK-döntő 25. évfordulójára (Puskás-hagyaték/Puskás Intézet)
Guttmann Béla edzői pályafutása során dolgozott Ausztriában, Argentínában, Brazíliában, Cipruson, Görögországban, Magyarországon, Olaszországban, Romániában, Svájcban és Uruguayban. A legendás vezetőedző irányította többek között az AC Milant, a Sao Paulot, a Portót, a Benficát, a Panathinaikoszt, a Penarolt és az osztrák válogatottat is. Magyarországon az Újpestet, a Kispestet és a Vasast trenírozta.
Szakvezetőként háromszor nyert portugál bajnokságot, kétszer BEK-et, kétszer magyar bajnokságot, egyszer portugál kupát, egyszer uruguayi bajnokságot, illetve egyszer görög kupát.
Guttmann Béla 81 évesen, 1981. augusztus 28-án Bécsben hunyt el.
Borítókép: AGON SportsWorld