Grosics Gyula Tatabányán

2022-09-18

Tizenegy éve vette fel a tatabányai stadion a legendás kapus nevét, aki idén hatvan év, hogy visszavonult.

Az 1954-es világbajnoki döntő elvesztése után idehaza tüntetések robbantak ki, és Grosics Gyulát is bűnbaknak kiáltották ki. A kiváló kapust hazaárulással vádolta meg a kommunista államhatalom, ezért egy évre mindennemű sporttevékenységtől eltiltották, és 13 hónapon át házi őrizetben tartották. Grosics 1954 novembere és 1956 szeptembere között nem szerepelhetett a magyar válogatottban sem. Az 1956-os forralom és szabadságharc leverése után részt vett a Budapest Honvéddel a dél-amerikai túrán. Onnan csak 1957 nyarán tért haza, akkor s majd három évet követően ismét NB I-es mérkőzésen védhetett, ezúttal már a Tatabánya játékosaként.

Grosics Gyula porcelánszobra, amelyet a visszavonulására kapott a Tatabányától. (Fotó: Puskás Intézet/Grosics-hagyaték)

Grosics 1957 és 1962 között játszott Tatabányán. A klubbal kétszer volt negyedik az első osztályban: az 1957–1958-as szezonban, illetve az 1961–1962-es idényben – mindkét alkalommal két ponttal maradt le a dobogóról a Tatabánya. Grosics az 1962-es világbajnokság után a Ferencvároshoz akart szerződni, de ezt nem engedték neki, ezért a visszavonulás mellett döntött. Az Aranycsapat hálóőre 1962. július 1-jén védett utoljára a Tatabányában, az 1.FC Kaiserslautern elleni nyári felkészülési mérkőzésen. A visszavonulása után, 1963-ban rövid ideig edzőként irányította a csapatot.

Turul szobor, amelyet Grosics Gyula kapott ajándékba a Tatabányai Stadion "keresztelőjén". (Fotó: Puskás Intézet/Grosics-hagyaték)

Grosics Gyula nevét a Tatabányai Stadion2011. szeptember 19-én vette fel hivatalosan. Az ünnepi eseményen a legendás hálóőr is részt vett.

(A borítóképen Grosics Gyula az utolsó tatabányai mérkőzésén.)

További hírek