Az Aranycsapat kiváló hálóőre tizennégy éve, 82 esztendősen játszotta első mérkőzését a Ferencvárosban.
„Már alá is írtam az átigazolási lapomat, ám mégse engedték meg nekem, hogy az Üllői útra szerződjek. Nagy fájdalmam ez a mai napig” – nyilatkozta annak idején az FTC hivatalos honlapjának Grocsis Gyula, akinek a karrierje végén a kommunista sportvezetés nem engedélyezte, hogy zöld-fehérbe öltözhessen. A döntés miatt az olimpiai bajnok portás befejezte pályafutását.
A Ferencváros 46 évvel később, 2008. február 5-én, a „Fekete Párduc” 82. születésnapján szerződtette az ekkor már hosszú hetek óta kórházban kezelt idős kapust.
Grosics Gyula Fradi meze. (Fotó: Puskás Intézet)
Ezután 2008. március 25-én Grosics Gyula bemutatkozhatott a Ferencvárosban az angol Sheffield United elleni felkészülési mérkőzésen. A 86-szoros magyar válogatott hálóőr kezdőként lépett pályára, majd első fradista labdaérintése után hatalmas ováció kíséretében Holczer Ádám váltotta.