Három éve hunyt el a riporterlegenda

2021-07-24

Három éve, 2018. július 25-én hunyt el Szepesi György sportriporter, az „Aranycsapat tizenkettedik játékosa”.

Szepesi György 1922. február 5-én Budapesten született. Huszonhárom éves korától, 1945-től dolgozott a Magyar Rádió munkatársaként. A magyar labdarúgó-válogatottal és Puskással korán kapcsolatba került, ugyanis első rádiós közvetítése egybeesett Puskás Ferenc Ausztria elleni válogatottbeli debütálásával, 1945. augusztus 20-án. Szepesi személye, aki a korszak egyik legkiválóbb rádió – és televízió-sztárriportere volt, azért is érdekes a számunkra, mert mint „az Aranycsapat tizenkettedik játékosa”, már a kezdetektől ott volt a válogatottal szinte mindenhol, minden csapattagot jól ismert. Akkori sporttudósításai a mai „füllel” is élményszámba mennek. Nevéhez számos újítás is fűződik: ilyen volt az első rádiós körkapcsolás 1950-ben, ami két egy időben megrendezett NB I-es mérkőzés közvetítésével kezdődött. Az ötletgazda ő volt. Az egyik riporter Szepesi, a másik Gulyás Gyula, a két helyszín pedig Szombathely és Salgótarján volt. Ezzel megszületett a 20. század második felének legnépszerűbb rádiós sportműsora: a körkapcsolás. Egy évvel később már négy helyszínről ment felváltva a közvetítés.
Az 1953. május 17-ei Olaszország–Magyarország 3–0-s magyar győzelemmel végződött Európa Kupa-mérkőzés, a fényes diadalon kívül, további sporttörténelmi érdekességeket is tartogatott a számunkra: az Aranycsapat ezen a találkozón futott ki először a jól ismert összeállításában, a válogatottban új játékrendszer került bemutatásra, és éppen itt történt meg a „keresztelő” is, ugyanis Szepesi György ezen a találkozón találta ki az „Aranycsapat” elnevezést. A híres rádióriporter így emlékezett az eseményre: „Rómából közvetítettem, mellettem állt az asszisztensem, az Olaszországban is légióskodó Sárosi Béla. Mondom neki, hogy kellene egy név, akkor ugrott be, hogy nevezzük Aranycsapatnak, mivel nincs még egy ilyen csapat.”

Szepesi György (felső sor, balról az első) az Aranycsapat játékosai között: Budai Il-vel, Kocsissal, Puskással (Fotó: Puskás Intézet)


A rádiónál később dolgozott osztályvezetőként, majd bonni tudósítóként is. Közvetítéseire milliók emlékeznek. Londontól Londonig, azaz 1948-tól 2012-ig közvetített olimpiákról, míg a labdarúgó-világbajnokságokon 1954-től 2010-ig munkálkodott. 1978 és 1986 között a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnökeként tevékenykedett, 1982 és 1994 között a FIFA végrehajtó bizottságának tagja volt.

Pályafutása alatt sok díjat és elismerést nyert: 1995-ben megkapta a NOB Olimpiai Érdemrend ezüst fokozatát, 2004-ben Prima Primissima díjjal jutalmazták, 2005-ben Budapest díszpolgárává avatták és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki, 2012-ben a FIFA-érdemrendet is megkapta.

 

További hírek