Hetes

2023-02-19

Puskás Ferenc 74 éve állította fel egyéni gólrekordját.

1949. február 19-én az NB I 16. fordulójában a Kispesti AC a Győri Vasas ETO-t fogadta. A mérkőzésen Puskás Ferenc hét találatig jutott, míg a bajnoki címért küzdő kispestiek 11–3-ra verték a vendégeket. Az Aranycsapat legendájának ez volt a legtermékenyebb találkozója a pályafutása során. A szezon végén Puskás Ferencék 41 ponttal (két pont járt a győzelemért), 19 győzelemmel, 3 döntetlennel és 8 vereséggel a harmadik helyen zártak a bajnokságban. Puskás Ferenc pedig hiába szerzett 46 találatot, az 59 gólos Deák Ferenc mögött második lett a csatárok versenyében.

 

NB I, 16. forduló, 1949. február 19.

Kispesti AC – Győri Vasas ETO 11–3 (6–1)

Budapest, IX. ker., Üllői-úti pálya, 2 ezer néző, v.: Szigeti György

Kispest: Ruzsa Sándor – Rákóczi László, Tóth Ferenc, Bozsik József, Patyi Mihály, Bányai Nándor, Horváth István, Gyulai László, Budai László, ifj. Puskás Ferenc, Cserjés István. Vezetőedző: id. Puskás Ferenc

Győr: Györgyi Ernő – Kiss László, Bányik István, Józsa Zoltán, Kovács Imre Pál, Kárpáti Béla, Dombos Ágoston, Kertesi Ignác, Kiss István, Hiba János, Szécsány László. Vezetőedző: Baróti Lajos

Gólszerzők: Puskás (7., 35., 38., 44., 55., 61., 90.), Gyulai (14., 40., 51.), Józsa (64. – öngól), ill. Dombos (3.), Hiba (57., 85.)

További hírek