Isten éltesse, Gelei Józsefet!

2024-06-29

86 éves az olimpiai bajnok magyar kapus.

Gelei József 1938. június 29-én született Kunmadarason. Kétéves korában elveszítette az édesapját, ezért édesanyja a család szűkös lehetőségei miatt félárvaként intézetbe kellett, hogy adja. Két év múlva, amikor újra férjhez ment, kivette fiát, aki így Budapestre költözhetett. A Rottenbiller utcai általános iskolában a Ferencváros legendája, Lakat Károly volt a tanára. Gelei mezőnyjátékosként kezdett futballozni, s csak később került a kapuba. Lakat Károly – nem meglepő módon – a Ferencvároshoz irányította. Azonban ott nem jutott neki felszerelés, ezért átment az MTK-hoz, ahol leigazolták a fiatal hálóőrt. Gelei lakatos ipari tanuló éveit Beloianniszban töltötte. 1956 decemberében az ifjúsági válogatottal külföldön túrázott. Az itthoni hírek eljutottak hozzá, ezért úgy döntött külföldön marad és aláírt svájci Union Genfhez, ám amikor az édesanyját felhívta telefonon, és elmondta neki, hogy Svájcban marad, akkor édesanyja elsírta magát. Ezért az ifjú portás hazatért Budapestre és újra az MTK játékosa lett.

Az MTK 1957–1958-as bajnokcsapatának a tablója (fotó: Bödör László)

Az MTK  kapuját négy esztendőn át őrizte, az 1957–1958-as szezonban magyar bajnok lett a klubbal. 1961-ben a Vasashoz szerződött. Az egyik edzésen eltört a térdkalácsa, emiatt csak a szezon második felében védhetett. Csupán egy évet játszott Angyalföldön, ám bajnokságot és Közép-európai Kupát nyert – védett a sorozatban, de a döntő időpontjában már a Tatabánya kapusa volt. A visszavonuló Grosics Gyula helyére vitte Tatabányára Lakat Károly. 1963-ban rövid ideig elődje, Grosics is volt edzője a klubnál. Gelei József 1967-es visszavonulásáig erősítette a bányászvárosi csapatot, amellyel 1964-ben és 1966-ban bronzérmes lett az élvonalban – ezek voltak aTatabánya első érmei az NB I-ben.

Az 1964-es magyar olimpiai válogatott tablója (fotó: Puskás Intézet)

Gelei József az olimpiai válogatottal 1964-ben aranyérmet nyert Tokióban. Ugyanebben az évben ő volt az Európa-bajnoki bronzérmes nagyválogatott tartalékkapusa. A hálóőr 1965-ben mutatkozott be a nemzeti csapatban, összesen pedig 11 alkalommal védett nemzeti mezben. A hatvanhatos világbajnokságon ő volt a kapus a Brazília (3–1) és a Bulgária (3–1) elleni csoportmérkőzéseken, valamint a Szovjetunió elleni 2–1-es vereség során a negyeddöntőben.

Az 1966-os világbajnokságon részt vevő magyar labdarúgó-válogatott tablója (fotó: Puskás Intézet)

Gelei József játékos-pályafutását követően vezetőedzőként dolgozott Tatabányán, Szolnokon, Csepelen és Pécsen. Továbbá volt a Vasas másodedzője és az MTK technikai vezetője. Külföldön ausztrál, egyiptomi és ománi klubcsapatokat irányított, valamint egy évig az indiai válogatottat. Fia, Gelei Károly szintén élvonalbeli kapus volt, aki egyszer szerepelt a válogatottban.

Dedikált (Albert Flórián, Baróti Lajos, Gelei József, Illovszky Rudolf, Mathesz Imre, Mátrai Sándor, Puskás Lajos, Rákosi Gyula) emlékzászló az 1966-os Magyarország – Brazília (3–1) vb-csoportmeccs 30. évfordulójára (Fotó: Puskás Intézet/Bene Ferenc-hagyaték)

NÉVJEGY: GELEI JÓZSEF

Született: 1938. június 29., Kunmadaras

Posztja: kapus

Válogatottság/gól: 11/– (1965–1966)

Klubjai játékosként: MTK (1950–1954), Beloiannisz (1954–1957), MTK (1957–1961), Vasas (1961–1962), Tatabánya (1962–1967)

Kiemelkedő eredményei játékosként: olimpiai bajnok (1964), vb-negyeddöntős (1966), 2-szeres magyar bajnok (1957–1958, 1961–1962), 3-szeres magyar bajnoki bronzérmes (1960–1961, 1964, 1966), Közép-európai Kupa-győztes (1961–1962)

Csapatai edzőként: a Tatabányai Bányász másodedzője (1970–1974), Tatabányai Bányász (1974–1975), Szolnoki MTE (1975–1977), a Vasas SC másodedzője (1977–1978) St. George Budapest (ausztráliai, 1978–1980) Szolnoki MÁV MTE (1980–1982), az MTK-VM technikai vezetője (1982–1984), Csepel SC (1984–1987), indiai szövetségi kapitány (1990–1992), Oman Muscat Club (ománi, 1992–1993), al-Nasr Salalah (ománi, 1995–1996), Pécsi MSC (1996), Al-Ittihad Al-Sakndary (egyiptomi, 1997–1998)

Isten éltesse, Gelei Józsefet!

További hírek