Kazal, a pótolhatatlan

2023-01-11

Nyolc éve hunyt el az Aranycsapat legendás játékosa, Buzánszky Jenő.

Buzánszky Jenő 1925-ben született Újdombóváron. A Dombóvári Vasutasban kezdte pályafutását, majd az 1946-ban Pécsre igazolt. Egy évvel később a baranyai városból tette át székhelyét Dorogra. Itt rövid ideig csapattársa volt Grosics Gyula. Buzánszky 13 éven keresztül szolgálta játékosként a Dorogi Bányászt, amellyel az 1948–1949-es szezonban megnyerte a magyar másodosztály küzdelmeit, 1952-ben kupa-döntős volt (a fináléban az MTK győzött 3–2-re a Dorog ellen). A bányászcsapat legjobb élvonalbeli szereplése Buzánszkyval 1955-ben a bajnoki ötödik hely volt.

Buzánszky Jenő (fehér mezben) a Dorog játékosaként küzd a labdáért. (Fotó: Puskás Intézet/Buzánszky-hagyaték)

Buzánszky Jenő, becenevén „Kazal” 1950 és 1956 között 49 alkalommal játszott a nemzeti csapatban, amellyel 1952-ben olimpiai bajnok volt, 1953-ban Európa-kupát nyert, 1954-ben pedig világbajnoki ezüstérmes lett. A dorogi védő játszott az olimpiai döntőben, az 1953-as angol-magyar 3–6-on, az 1954-es magyar–angol 7–1-en, valamint az ’54-es vb összes mérkőzésén.

Buzánszky Jenő 1954-es világbajnoki ezüstérme. (Fotó: Puskás Intézet/Buzánszky-hagyaték)

Játékos-pályafutását befejezve, 1961-től 1972-ig szakvezetőként. Két-két ízben volt a Dorogi Bányász és az Esztergomi Vasutas mestere. A dorogi klub az 1962–1963-as szezonban vele a kispadon érte el története legjobb helyezését az élvonalban, Buzánszkyék a negyedik helyen végeztek az NB I-ben, s csupán rosszabb gólkülönbségük miatt nem értek oda a dobogóra. Az Aranycsapat legendája vezetőként is részt vett a honi futball irányításában. Volt a Komárom–Esztergom Megyei Labdarúgó-szövetség elnökhelyettese és elnöke, valamint elnökségi tagként a Magyar Labdarúgó-szövetségben (MLSZ-ben) is feladatokat vállalt. Buzánszky Jenőt érdemeit elismerve számos díjjal tüntették ki: megválasztottak Dombóvár és Dorog díszpolgárának, 2010-ben Prima Primissima díjjal jutalmazták, 2011-ben pedig a Nemzet Sportolója lett. Nevét az NB II-es dorogi focicsapat stadionja őrzi. Buzánszky Jenő 89 évesen, 2015. január 11-én Esztergomban hunyt el.

Buzánszky Jenő. (Fotó: Puskás Intézet/Buzánszky-hagyaték)

NÉVJEGY: BUZÁNSZKY JENŐ

Született: 1925 május 4., Újdombóvár

Elhunyt: 2015. január 11., Eszergom

Posztja: védő

Válogatottság/gól: 49/– (1950–1956)

Csapatai játékosként: Dombóvári Vasutas SE (1942–1946), Pécsi VSK (1946–1947), Dorogi Bányász (1947–1960)

Kiemelkedő eredményei: világbajnoki ezüstérmes (1954), olimpiai bajnok (1952), Európa-kupa-győztes (1948–1953), Európa-kupa 2. (1955–1960), magyar kupa-döntős (1952), NB II, Közép-csoport bajnok (1948–1949)

Klubjai edzőként: Dorogi Bányász (1961–1965), Esztergomi Vasas (1965–1967), Dorogi Bányász (1967–1969), Esztergomi Vasas (1969–1970), FŐSPED Szállítók (1972)

További hírek