Minden út a Puskás Arénába vezet

2023-05-25

A 2022–2023-as Európa-liga budapesti döntőjének résztvevője, az AS Roma hivatalos honlapján emlékezett meg Puskás Ferencről.

2023. május 31-én (szerdán) Budapesten, a Puskás Arénában az As Roma a Sevillával játszik az Európa-liga fináléjában. Az olasz klub a döntő előtt hivatalos oldalán idézte fel, amikor a magyarországi aréna névadója, Puskás Ferenc először játszott a római csapat ellen. 1956. december 12-én – a forradalom és szabadságharc miatt Nyugat-Európában turnézó –  Budapesti Honvéd az AS Romával játszott barátságos mérkőzést. Az olaszországi meccsen Puskás Ferenc is eredményes volt, a találkozót a hazaiak nyerték 3–2-re. A honlap kiemeli, hogy az AS Roma vezetőedzője, Sárosi György volt, valamint, hogy a második magyar gólt szerző Czibor Zoltánt később leigazolta a római klub, de a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségtől (FIFA) kapott két és fél éves eltiltása miatt nem játszhatott a csapatban.

A magyar labdarúgó-válogatott 1953. május 17-én Rómában. (Fotó: Puskás Intézet)

Mint ismert, Puskás Ferenc a magyar válogatottal 70 éve játszott először Rómában. Az új római Olimpiai Stadion nyitómérkőzésén az Aranycsapat Puskás duplájával, 3–0-ra verte Olaszországot, s ezzel megnyerte az 1948–1953-as Európa-kupát.

További hírek