Nyolcvankilenc éves lenne Czibor Zoltán

2018-08-22

A Puskás Intézet relikviái közül ezúttal az Aranycsapat „Bolond” becenevű balszélsőjének tárgyaiból, fotóiból válogattunk, így emlékezve a kiváló labdarúgóra.

Czibor Zoltán 1929. augusztus 23-án, Kaposváron született. Tizenhárom éves korában a Komáromi AC csapatában kezdett focizni, majd a harmadosztályú Komáromi MÁV-hoz került. Az ifjúsági válogatottban való bemutatkozását követően 1948-ban leigazolta a Ferencváros. A Budai–Kocsis–Deák–Mészáros–Czibor összetételű támadósor az 1948/1949-es bajnokságban harminc mérkőzésen 140 gólt termelt, és tizenegy pontos előnnyel végzett a tabella első helyén. Czibor kiváló teljesítményéért a válogatottba is meghívót kapott, így 1949. május 8-án Ausztria ellen debütált.

Czibor és Kocsis elválaszthatatlan párosa, ezúttal a magyar válogatottban (Puskás Intézet)

A Fradinál töltött két éve alatt Czibor 70 mérkőzésen lépett pályára, és 33 gólt szerzett. A kommunista hatalom 1950-es sportpolitikája okán a zöld-fehér csapatot kénytelen volt elhagyni, és 1951-ben a Csepeli Vasashoz igazolni. 1953-ban ismét Kocsissal, Budaival és a többi válogatott társsal került egy klubcsapatba, amikor a Honvédhoz került. A kispestiekkel kétszer nyert bajnokságot, és 1955-ben gólkirály lett. Az 1956-os forradalmat követően a Honvéd nem engedélyezett dél-amerikai túrájáról már nem tért haza. 1958-tól a Barcelona játékosa lett, ahol ismét egy csapatban játszhatott Kocsis Sándorral, illetve Kubala Lászlóval. A katalánokkal kétszer nyert bajnokságot, egyszer Spanyol Kupát, illetve egyszer Vásárvárosok Kupáját.

Czibor és Kocsis itt már Barca-játékosként, a Dicen Revista Deportiva című újság címlapján (Puskás Intézet)

Czibor Zoltán 1954-es világbajnoki ezüstérme (Puskás Intézet)

Czibor Zoltán (balról a harmadik) a magyar labdarúgó-válogatott tagjaként (Puskás Intézet)

További hírek