Puskás relikviák a forradalom hajnalán

2016-10-22

 Szombaton este nyílt meg Szatmárnémetiben a Puskás Ferenc kiállítás, amelyet nagy érdeklődés kísért.

„Akkoriban a sport volt az egyetlen lehetőség, hogy valaki kiemelkedjen a társadalomból. De ezt is csak bizonyos szintig lehetett, mert hivatalosan a sportoló sem mehetett akármikor külföldre. Ahhoz, hogy a játékosok külföldi nagy csapatokhoz jussanak, disszidálniuk kellett, el kellett hagyják a szülőföldjüket, vállalva ezáltal, hogy esetleg egy évig eltiltják őket. Így volt ez Puskás öcsivel is” — mondta Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere a megnyitón. Hozzátette: „Ez egy olyan alkalom lesz, amikor betekintést nyerhetünk egy labdarúgó sportolói és magánemberi életébe, láthatjuk majd, miként éltek a sportolók a kommunizmus legnehezebb éveiben”.

 


Magyar Lóránd, a helyi tanács RMDSZ frakciójának az elnöke elmondta, a 2014-es Albert Flórián kiállításnak a sikerén felbuzdulva döntöttek arról, hogy a Puskás-kiállítást is elhozzák Szatmárnémetibe. Két évvel ezelőtt, az egyetlen magyar Aranylabdás játékosnak az emléktárgyaiból szervezett tárlatnak mintegy 5000 látogatója volt két hét alatt.

A Puskás Intézet kiállítása ingyenesen látogatható, november negyedikéig.

Fényképgalériánkat itt tekintheti meg!

További hírek