Puskás-relikviák a királyi városban

2016-11-23

A magyar labdarúgás napján, november 25-én kiállítás nyílik Puskás Ferenc hagyatékából Székesfehérvárott. Sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők a részletekről.

Brájer Éva, Székesfehérvár alpolgármestere, Kulcsár Mihály, a Szent István Király Múzeum igazgatója és Balogh Balázs, a Puskás Intézet igazgatója beszélt a kiállításról, amelyet a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia 2016/2017-es szezonjában zajló, a tíz éve elhunyt névadóra, a legnagyobb magyar futballistára emlékező „Puskás Ferenc 10” elnevezésű programsorozat keretében szerveznek meg a királyi városban.

„Büszke vagyok arra, hogy elsőként városunk adhat otthont a Puskás életéről szóló kiállításnak” mondta el Brájer Éva, aki elmesélte, hogy fiatal lányként Egyiptomban barangolva egy taxiórán megpillantotta Puskás nevét, s csodálkozására a taxis elmondta: „De hisz itt mindenki ismeri Puskást!” Az alpolgármester szerint ebben a rövidke történetben minden benne van. Kulcsár Mihály, a múzeum igazgatója, aki egyébként korábban maga is labdarúgó volt, hozzátette: már akkor igent mondott a tárlat gondolatára, amikor még nem is ismerte a kiállítási anyagot. „Közösségformálás: elsősorban ezt jelenti számomra a labdarúgás és Puskás” fogalmazott. Balogh Balázs, a Puskás Intézet igazgatója pedig kiemelte: „Olyan kincseket hoztunk el ide, amelyeket még csak kevesek láthattak Magyarországon. Küldetésünknek érezzük ugyanis, hogy megismertessük Puskást a magyarokkal. Ezért indítottuk el országjáró kiállítássorozatunkat, amelynek tíz állomása között az első a székesfehérvári.”

A kiállítás látogatói megtekinthetik többek között az 1952-es helsinki olimpia aranyérmét, az 1954-es svájci világbajnoki ezüstérmet, a spanyol bajnokság gólkirályának járó Pichichi-trófeákat, a spanyol bajnoki címért járó kupákat, a BEK-serlegek kicsinyített másolatait vagy épp a FIFA érdemrendet. Látható lesz továbbá az a zászló, amelyet David Wright angol csapatkapitány adott a Népstadion kezdőkörében Puskás Ferencnek a 7 1-re végződött magyar-angol találkozón 1954. május 23-án, valamint ott lesz egy Aranycsapat-korabeli válogatott melegítő Puskás és társai aláírásával, illetve egy csuka is, amelyet a helsinki olimpiai döntőben viselt az Aranycsapat egyik játékosa. Bepillanthatunk továbbá Puskás személyes tárgyaiba, például a személyi igazolványába és az útlevelébe is.

A megannyi különleges relikviát felvonultató tárlat nem véletlenül éppen november 25-én nyitja meg kapuját. 1953. november 25-én az évszázad mérkőzésének nevezett rangadón a magyar labdarúgó Aranycsapat a londoni Wembley Stadionban 6:3-ra legyőzte a kilencven éve veretlen angol válogatottat. Ezt a napot a legendás mérkőzés és az Aranycsapat tiszteletére nyilvánították a magyar labdarúgás napjává.

A Puskás-kiállítás a székesfehérvári Szent István Király Múzeum Megyeház utcai épületében ingyenesen lesz megtekinthető egészen december 18-ig. Mindazok, akik megtekintik, majd a végén helyesen kitöltik a „Puskás Ferenc 10” kvízt, értékes ajándéktárgyak birtokosai lehetnek.

 

 

További hírek