Puskás Ferencek

2022-05-11

Puskás Ferenc édesapjára, idősebb Puskás Ferencre emlékezünk.

A világklasszis támadó édesapja 1903. május 11-én született Budapesten. Idősebb Purczeld Ferenc a MÁV Gépgyári SK együttesénél és a Vasasnál futballozott mielőtt 1927-ben átkerült Kispestre. A statisztikák szerint 29 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára a pályafutása során.

Id. Puskás (Purczeld) Ferenc edzői karszalagja. (Fotó: Puskás Intézet/Puskás-hagyaték)

Karrierje vége felé mindinkább az edzői képesítést vette célba. A világmárkává vált Puskás név felvétele is ehhez fűződik. Purczeld Ferencet az edzői vizsgatétele előtt figyelmeztették, hogy előnyösebb volna számára, ha magyaros nevet használna. Ezért 1937-ben Puskásra változtatta a családnevét.

Puskás Ferenc és édesapja. (Fotó: Puskás Intézet/Puskás-hagyaték)

Idősebb Puskás Ferenc három ízben irányította a kispesti klubot. Először 1937 és 1942, majd 1945 és 1947, végül 1948 és 1951 között. Irányításával az 1946–1947-es szezonban ezüstérmes, az 1948–1949-es idényben pedig bronzérmes volt a kispesti csapat. Ezután az 1949–1950-es évadban a klub első bajnoki címéig vezette a gárdát, sőt a következő bajnokságban (1950 őszén) ismét az élen zártak a piros-feketék. Utolsó szezonjában (1951-ben) pedig második helyen végzett a Budapest Honvéd.

Fotó: Puskás Intézet/Puskás-hagyaték

Idősebb Puskás Ferenc 49 évesen, 1952. június 12-én hunyt el Budapesten. Így már nem láthatta fia pályafutásának egyik legnagyobb sikerét, aki néhány héttel később olimpiát nyert Helsinkiben.

További hírek