Puskás Ferenc 75 évvel ezelőtt is nagyszerűen kezdte az új szezont.
Az 1947–1948-as bajnokságot Puskás Ferenc mesternégyessel zárta, így pedig 50 találattal, pályafutása során először lett az NB I gólkirálya. Puskás a legtermékenyebb magyar bajnoki idénye után, 1948. augusztus 29-én az új szezon nyitó fordulójában ott folytatta, ahol abbahagyta. A Kispesti AC – Guttmann Bélával a kispadon – 6–1-re verte a címvédő Csepeli MTK-t. A vendég gárdát ekkor még a későbbi kispesti tréner, Kalmár Jenő dirigálta. A bajnok elleni találkozón Puskás Ferenc duplázott, az 56. és a 79. percben volt eredményes. Csapattársai közül Gyulai László, Budai I László, Tóth Ferenc és Cserjés István ugrasztotta talpra a hazai szurkolókat, míg vendégek gólját Keszthelyi Mihály szerezte.
Puskás Ferenc 1948–1949-es NB I-es bronzérme. (Fotó: Puskás Intézet)
Az 1948–1949-es szezonban Puskás Ferencre megint nem lehetett panasz, hiszen karrierje második legeredményesebb NB I-es idényében 46 gólig jutott. Ráadásul ebben az évadban állította fel egyéni rekordját, 1949. február 19-én hétszer vette a Győri Vasas ETO kapuját. Azonban 46 találatával „csak” második helyen végzett az NB I-es góllövőlistán az 59 gólos Deák „Bamba” Ferenc mögött. A Kispesti AC egy helyet javított az előző bajnoksághoz képest, így a tabella harmadik helyére futott be – köszönhetően a jobb gólkülönbségnek. Puskásékat az ezüstérmes MTK egy ponttal, a bajnok Ferencváros pedig tizenkét ponttal előzte meg – a győzelemért kettő pontot, a döntetlenért egy pontot kaptak a klubok.