90 éve született a 77-szeres magyar válogatott játékos.
Sipos Ferenc első csapata a XI. kerületi Goldberger SE volt, innen igazolt 1952-ben a Szolnoki Légierő SK-hoz. Négy alföldi év után 1956-ban került az MTK-hoz. A klubbal az 1957–1958-as szezonban magyar bajnokságot nyert, valamit őt választották az év labdarúgójának. 1963-ban Közép-európai Kupa-győztes volt az MTK-val, majd egy év múlva Sipos a Budapesti Honvédhoz szerződött. Kispesten négy évet töltött, 1964-ben magyar kupa-győztes volt a gárdával. A döntőben a korábbi csapattársa,Hidegkuti Nándor együttesét, a Győrt verték 1–0-ra Siposék.
Fotó: Puskás Intézet/Gellér Sándor-hagyaték
A nemzeti csapatban 1957 és 1966 között 77 mérkőzésen játszott. Egyetlen gólját 1964-ben a Franciaország elleni Európa-bajnoki selejtezőn szerezte. Sipos három világbajnokságon (1958, 1962, 1966) szerepelt a válogatottal. Az 1958-as tornán a Wales ellen játszott „csoportdöntőn” a játékvezető kiállította a 85. percben, 1962-ben és 1966-ban a vb-negyeddöntőig jutott a válogatottal. 1964-ben Európa-bajnoki bronzérmes volt a nemzeti együttes tagjaként. Sipos tartja a magyar rekordot: 1957. szeptember 15. és 1963. május 19. között egyetlen hivatalos válogatott találkozót sem hagyott ki. Így sorozatban 57 mérkőzésen lépett pályára.
Az 1966-os Magyarország – Ausztria (3–1) mérkőzés meccsfüzete, Ez volt Sipos Ferenc utolsó találkozója a válogatottban. (Fotó: Puskás Intézet)
„Sipos Ferenccel szinte egyszerre kerültünk az MTK-hoz. Hosszú évek barátsága kötött össze minket, annak idején engem kért fel az esküvői tanújának és ő volt a fiam keresztapja. Nagyon örülök, hogy a csapattársa lehettem. Nagyon jól fejelt és kitűnően lőtte a szabadrúgásokat. Kiváló játékos volt, szép sikereket ért el az MTK-ban és a Budapest Honvédban is, nem véletlenül szerepelt olyan sokszor a válogatottban. Pályafutása befejezése után edző lett, az egyiptomi munkáját Puskás Ferenc intézte neki, eleinte nem akart kimenni, de rábeszéltem, hogy éljen a lehetőséggel. Egyiptomból mindig küldte nekem a helyi újságokat, ezeket ma napig őrzőm. Nagyon sok mindenen mentünk át együtt, nagyon jó barátom volt” – mondta honlapunknak Sipos Ferenc korábbi csapattársa, a magyar labdarúgó-válogatott korelnöke, Bödör László.
NÉVJEGY: SIPOS (SIPSZKY) FERENC
Született: 1922. december 13., Budapest
Elhunyt: 1997. március 17., Budapest
Posztja: védő
Válogatottság/gól: (1957−1966): 77/1
Klubjai játékosként: Goldberger SE (1949–1952), Szolnoki Légierő SK (1952–1956), MTK Budapest (1956–1963), Bp. Honvéd (1964–1968)
Kiemelkedő eredményei játékosként: magyar bajnok (1957–1958), Közép-európai Kupa-győztes (1963), magyar kupa-győztes (1964), az év labdarúgója (1958), Európa-bajnoki bronzérmes (1964), vb-negyeddöntős (1962, 1966)
Visszavonulását követően szakvezetőként dolgozott a Sátoraljaújhelyi Spartacusnál, a ÉGSZÖV MEDOSZ gárdájánál, a Csepel Autónál, az egyiptomi Tersana SC-nél, a Szigetszentmiklóson, valamint serdülőedző volt a Budapest Honvédnál.