Teleki Gyula 95

2023-02-15

1928. február 15-én született a Vasas egykori kiválósága.

Tiegelmann Gyula 95 éve Aradon látta meg a napvilágot. 1946-ban igazolt a fővárosból Debrecenbe, ekkor kapta a Teleki nevet, érdekesség azonban, hogy hivatalosan sosem változtatta meg nevét Teleki Gyulára. A Debrecenben eltöltött négy év után, nem a DVSC-től, hanem a Debreceni Honvédtól került vissza 1950-ben Budapestre, a Vasashoz.

Teleki Gyula (sötét mezben) szemben a kapuval. (Fotó: Puskás Intézet)

Az angyalföldi gárdával 1955-ben elhódította a magyar kupát, a fináléban Telekiék a Puskás Ferenccel felálló Budapest Honvédot győzték le 3–2-re, a mérkőzés első gólját Teleki Gyula szerezte. A kiváló hátvéd 1957-ben és 1958-ban Közép-európai Kupát nyert az angyalföldiekkel. Teleki tagja volt az 1957-es bajnokcsapat keretének is, de a kiújult gerincsérülése miatt nem lépett pályára a bajnokságban. Az 1957–1958-as szezonban a Bajnokcsapatok Európa-kupájában (BEK) a legjobb négy közé jutott a fővárosiakkal, az elődöntőben a címvédő Real Madrid állította meg a magyar csapatot. Teleki az elődöntő mindkét mérkőzésén játszott.

Teleki Gyula (sötét mezben) éppen gólt szerez. (Fotó: Puskás Intézet)

A magyar labdarúgó-válogatottban 1954. február 12-én mutatkozott be: az Egyiptom elleni találkozón Puskás Ferenc duplájával és Hidegkuti Nándor góljával 3–0-ra győzött a nemzeti csapat. Teleki pályafutása során háromszor kapott lehetőséget piros-fehér-zöldben.

Teleki Gyula (balról a második, sötét mezben). (Fotó: Puskás Intézet)

Teleki Gyula 1959-ben a DVSC játékosaként vonult vissza. Ezután szakvezetőként dolgozott, itthon dirigálta többek között a DVSC-t, a Szolnokot, a Pécset és a DVTK-t, külföldön pedig vállalt munkát Irakban, Kuvaitban, Lengyelországban és Szudánban. Teleki Gyula 2017-ben hagyott itt bennünket.

„Teleki Gyulánál kerültem fel Debrecenben az első csapathoz. Nekem pozitív emlékeim vannak vele kapcsolatban. Régi idők nagy focistája volt, ez látszódott rajta. Edzőként nyugodt és kimért volt, de ha kellett odacsapott. Jó csapatot rakott össze, amellyel teljesítette a feladatát, hiszen feljutottunk az NB I-be. A fiatalokat segítette, lehetőséget adott nekik, több játékosa is futballozott a magyar ifjúsági válogatottakban. Hálás vagyok neki, amiért megkaptam tőle a lehetőséget. Mindig próbáltam maximálisan megfelelni az elvárásainak” – mondta az ötvenötszörös magyar válogatott, ötszörös magyar bajnok Sallai Sándor.

NÉVJEGY: TELEKI (TIEGELMANN) GYULA

Született: 1928. február 15., Arad

Elhunyt: 2017. június 11., Budapest

Posztja: hátvéd

Válogatottság/gól: 3/– (1954–56)

Klubjai játékosként: Felten SC (–1944), 33 FC (1945–1946), Debreceni VSC (1946–1950), Debreceni Honvéd (1950), Vasas (1950–1958), Debreceni VSC (1958–1959)

Legnagyobb sikerei játékosként: magyar bajok (1957 tavasz – ebben a bajnokságban nem lépett pályára, de a keret tagja volt), magyar bajnoki bronzérmes (1953), magyar kupa-győztes (1955), 2-szeres Közép-európai Kupa-győztes (1956, 1957), Bajnokcsapatok Európa-kupája-elődöntős (1957–58)

Csapatai edzőként:  Debreceni VSC (1959–1961), Bp. Spartacus (1961), Szolnoki MTE (1962), Szudán (szövetségi edző, 1963 –1964), al-Merriekh (szudáni, 1964), Vác (1965), Pécsi Dózsa (1965–1967), Diósgyőri VTK (1968), Wisla Kraków (lengyel, 1969–1970), Székesfehérvári MÁV Előre (1971), Irak (szövetségi kapitány, 1973–1973), al-Szulajbihat (kuvaiti, 1973–1977), Debreceni VSC (1978–1980), al-Szulajbihat (kuvaiti, 1981–1981)

Sikerei edzőként: 2-szeres NB II Keleti csoport bajnok (1959–1960, 1978–1979), Pest megyei I. osztály bajnok (1965), Intertotó-kupa-győztes (1970), a kuwaiti másodosztály bajnoka (1976–1977)

További hírek