2014. szeptember 10-én hunyt el a 75-szörös magyar válogatott Sándor Károly.
A kiváló támadó 1928. november 26-án Szegeden született. A pályafutása a Móravárosi Kinizsiben kezdődött, innen igazolt 1947-ben az MTK-hoz, amely klubhoz egész pályafutása során hűséges maradt. „Csikar” – a korszakban több névváltozáson átesett (MTK/Textiles SE/Bp. Bástya/Bp. Vörös Lobogó) – csapattal 13-szor (!) végzett a dobogón az NB I-ben, bajnok 3-szor lett, 8-szor ezüst- és 2-szer bronzérmes volt. A klub színeiben összesen 380 bajnoki mérkőzésen szerepelt (ebben benne van az 1956-os félbeszakadt idény, és az 1948. március14-i, később törölt MOGÜRT meccs is), ami klubrekord és 185 gólt szerzett - ez Hidegkuti Nándor után a második legtöbb az MTK történetében.
Sándor Károly fejel kapura a Bp. Bástya–Diósgyőri Vasas NB I-es mérkőzésen (fotó: Puskás Intézet)
Sándor Károly (középen fehér mezben) két védő szorításában az 1955. március 27-i Bp. Vörös Lobogó–Salgótarján (9–0) NB I-es bajnokin (fotó: Puskás Intézet)
Sándor Csikar 1952-ben a magyarországi kupaküzdelmeket nyerte meg az MTK-val, majd a nemzetközi kupaporondon is maradandót alkotott. A Közép-európai Kupában (KK) 1955-ben és 1963 diadalmaskodott, míg visszavonulásának az évében, 1964-ben a döntőig menetelt a klubbal a Kupagyőztesek Európa-kupájában (KEK). Sándor Károly a döntőbe jutáshoz 2 góllal járult hozzá, aztán a Sporting Lisszabon elleni 3–3-as döntetlennel végződő meccsen duplázott a fináléban. (Az ő nevéhez fűződik a magyar klubcsapatok első döntős gólja a nemzetközi kupák történetében, nem számítva a KK-t és a Bajnokok Tornáját.) A megismételt döntőben szintén pályára lépett, de segíteni akkor nem tudott és a magyar együttes 1–0-ra kikapott a portugál csapattól.
Sándor Károly (fehér válogatott mezben) átugorja az ellenfél kapusát (fotó: Puskás Intézet)
A nemzeti csapatban 1949 és 1964 között 75 alkalommal szerepelt és 27 gólt szerzett. A magyar labdarúgó-válogatottban Sebes Gusztáv első meccsén, 1949. április 10-én játszott először. A Csehszlovákiában 5–2-re elveszített barátságos mérkőzés után nem kapott sok lehetőséget a szövetségi kapitánytól. Így Sándor Károly lemaradt az Aranycsapat sikereiről: nem vitték ki az olimpiára, az „évszázad mérkőzésén” tartalék volt, s bár a svájci világbajnokságra kiutazott a csapattal, de nem volt a keret tagja. Az ötvenes évek elején többnyire tartalék Budai II László volt a vetélytársa a jobbszélső posztján. Sebes Gusztáv inkább a Bp. Honvéd játékosát favorizálta, aki kiválóan összeszokott Kocsis Sándorral. 1957-ben aztán Puskás Ferenc után ő lett a magyar válogatott egyik csapatkapitánya. Sándor Károly részt vett az 1958-as svédországi és az 1962-es chilei világbajnokságon, előbbin gólt szerzett, utóbbin ötödikként zárt a válogatottal. Eközben az utolsó, 1955–1960-as Európa-kupában második volt a magyar csapattal. 1964-ben pedig Európa-bajnoki bronzérmes lett – igaz a kontinenstorna négyes döntőjében sérülés miatt nem játszott, de a selejtezőben az NDK és Franciaország ellen pályára lépett.
Sándor Károly (balra) az 1961. október 8-i Ausztria–Magyarország (2–1) barátságos meccsen (fotó: Puskás Intézet)
Sándor Károly a visszavonulása után sem szakadt el a futballtól, noha edzői munkát soha nem vállalt, de többször is feladatot kapott az MTK, majd az MTK-VM labdarúgó-szakosztályának vezetőségében. A legendás játékos tíz éve, 85 évesen hunyt el a Budapesten. A sírja a Farkasréti temetőben található és 2018-ban az MTK kérésére az örökös bajnokuk nyughelyét védetté nyilvánította a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság. Sándor Károly nevét az MTK futballakadémiája viseli.
NÉVJEGY: SÁNDOR KÁROLY
Született: 1928. november 26., Szeged
Elhunyt: 2014., szeptember 10., Budapest
Posztja: támadó
Válogatottság/gól: 75/27 (1949–1964)
Csapatai: Móravárosi Kinizsi (1945–1947), MTK/Textiles SE/Bp. Bástya/Bp. Vörös Lobogó (1947–1964)
Kiemelkedő eredményei: Európa-bajnoki bronzérmes (1964), vb-negyeddöntős (1962), Európa-kupa 2. (1955–1960), KEK-döntős (1964), 2-szeres Közép-európai Kupa-győztes (1955, 1963), 3-szoros magyar bajnok (1951, 1953, 1957–1958), 8-szoros magyar bajnoki ezüstérmes (1948–1949, 1950 ősz, 1952, 1954, 1955, 1957 tavasz, 1958–1959, 1962–1963), 2-szeres magyar bajnoki bronzérmes (1949–1950, 1960–1961), magyar kupa-győztes (1952)
