Tovább vándorolt a Puskás Intézet Aranycsapat-kiállítása – ezúttal Újbudán, a Grosics Sport Általános Iskolában láthatók a legendás labdarúgók ereklyéi. Fókuszban: az iskola „keresztapja”, a Fekete Párduc, vagyis Grosics Gyula.
A Fekete Párducot ábrázoló gyermekrajzok sorakoznak a falakon – ezúttal az Aranycsapat hálóőréről elnevezett, fennállásának ötvenedik évfordulóját ünneplő újbudai sport általános iskolában kaptak helyet a hős labdarúgók emlékei, közöttük a kifutásairól híressé vált Grosics Gyula relikviái. Legszemélyesebb ereklyéi között ott rejtezik a legendás nemzeti tizenegy kapusának karórája, szemüvege, edzői sípja, edzésnaplója, leckekönyve, bajnoki aranya, kiváló sportolói igazolványa vagy épp – igazi ritkaságként – kezének lenyomata is.
„Számomra valóságos spirituális élmény felidézni a magyar labdarúgás legszebb időszakát – kezdte beszédét a kapus lánya, Grosics Edina. – Amit az Aranycsapat tett, az kétségkívül a nemzet szolgálata volt. Ez a csapat hihetetlen körülmények között tudott hihetetlen örömet okozni, méghozzá nem csupán a szurkolók számára, hanem az egész nemzet számára határon belül és kívül. Úgy hiszem, édesapám példakép lehet emberségből, hazafiságból, sportszeretetből. Büszkeség számomra, hogy ő is az Aranycsapat tagja lehetett. Emlékei, amelyek most itt láthatók, egykor az életem részei voltak, együtt nőttem fel velük, segítettek megérteni, mi is az Aranycsapat. Édesapám úgy gondolta, legjobb helyen a Puskás Intézetnél lesznek, így szolgálva a sportot és a nemzetet. Nehéz volt elengednem őket, hiszen velük együtt búcsút kellett mondanom az életem egy szeletének, ugyanakkor tudom, hogy így töltik be leginkább a küldetésüket.”
„Annak idején láthattam védeni Grosicsot, mi több, tizennyolc évesen játszhattam is ellene – mesélte Dunai Antal egykori olimpiai bajnok labdarúgó. – Minden erőmmel gólt akartam rúgni neki, de persze nem sikerült. Azt, hogy mit ért el, tudjuk jól, így aztán arról kell beszélni, milyen nagyszerű ember volt. Tátott szájjal hallgattam az anekdotáit, jó volt a társaságában lenni. Tizenöt évesen határoztam el, hogy focista leszek – többek között az ő hatására. S mindent megtettem azért, hogy így legyen. Figyeltem az Aranycsapat játékát, otthon gyakoroltam, elemeztem a meccseket, s boldogság, hogy olimpiai bajnokként Grosicsékkal társa lehetek.”
„A becsület mindenek felett – számunka ez Grosics életművének legfőbb üzenete – hangsúlyozta Kiss Mihály iskolaigazgató. – Kell egy idol, akire felnézünk, kell, hogy meghalljuk, mit is mond ő nekünk. Grosics és társai visszaadták a hitet az embereknek, hogy igenis tudunk nagyot alkotni, ám a sikereket nem csupán kívánni kell, ki is kell harcolnunk őket. Épp ezért iskolánkban minden osztályban elmeséljük majd, kik is voltak ők, az Aranycsapat legendás labdarúgói.”
Az újbudai általános iskola az 1969/70-es tanévben kezdte meg működését, akkor még Váci Mihályról elnevezve. 2000-ben a bezárástól voltaképp a sport mentette meg: az elsők között vált az országban tehetséggondozó sportiskolává. A legendás kapus, Grosics Gyula nevét 2008-ban vette fel. Grosics Gyula tizenhárom évesen kezdett el focizni a Dorog csapatában. 1940-ben, alig tizenöt évesen debütált a felnőttek között: minthogy a dorogiak a háborús készültségben egyetlen kapusukat sem tudták nevezni a soron következő idegenbeli bajnokira, a kis Grosics került a gólvonal elé. 1950-ben került aztán a Honvédhoz – közel négyszáz bajnokin állt a kapuban, s az Aranycsapat klasszisait a soraiban tudó csapattal háromszor lett magyar bajnok. 1947-ben, mindössze huszonegy évesen mutatkozott be a válogatottban. Nyolcvanhatszor ölthette magára a címeres mezt, tagja volt a helsinki olimpiai bajnok csapatnak, s ott volt a legendás 6:3 alkalmával is. Ő volt az, aki először védett fekete szerelésben. S mindössze nyolcvanévesen ugyan, de megadatott neki az is, hogy a kapuban álljon a szívének olyannyira kedves Ferencvárosban. 2014-ben csatlakozott aztán a „mennyei tizenegyhez”.
